Hírek
2015. Június 01. 07:00, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
A horvát külügyminiszter indul az ENSZ-főtitkári tisztségért
A horvát külügyminiszter közölte, hogy versenybe kíván szállni az ENSZ-főtitkári tisztségért.
Vesna Pusic a The Independent on Sunday című liberális vasárnapi brit lapnak adott interjúban jelentette be e szándékát.
A jelenlegi főtitkár, a dél-koreai Ban Ki Mun megbízatása jövő év decemberében lejár.
A brit lap online kiadásában megjelent írás szerint a 62 esztendős horvát politikusnak "elvben tisztes esélye van" arra, hogy megválasztják az ENSZ főtitkárává. A "regionális körforgás nem hivatalos gyakorlata" ugyanis arra vall, hogy ezúttal Kelet-Európából kellene főtitkárt választani, mindemellett erősödik a támogatottsága annak is, hogy most első ízben női vezető kerüljön az ENSZ élére.
Vesna Pusic az interjúban kijelentette: véleménye szerint a jelölteknek - szintén most először - nyilvános vitán kellene részt venniük. "Az emberekben van egy olyan érzés, hogy nem is ismerik az ENSZ-t, hogy az valami nagyon elvont (intézmény) valahol New Yorkban, és válságok idején egyszer csak kéksisakosok hajtanak keresztül az országukon" - fogalmazott a horvát külügyminiszter.
Hozzátette: a főtitkárjelöltek nyilvános vitája elfogadhatóbbá és ismertebbé tehetné a világszervezetet a nagyközönség számára.
Vesna Pusic szerint a Horvátország által megtett út a nacionalista önkényuralmi rendszertől az EU-tagságig, valamint a Szlovéniával folytatott határviták békés lezárása modellként szolgálhat a válságrendezésre. "Mindezt a tapasztalatot hasznosíthatjuk Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában a veszélyes, érzelmi jelképiségekre épülő politikai folyamatokkal szemben" - mondta a brit lapnak a horvát politikus.
A The Independent on Sunday szerint ha az ENSZ mégsem Kelet-Európából választ új főtitkárt, akkor Helen Clark volt új-zélandi miniszterelnöknek, az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) jelenlegi vezetőjének vannak "kitűnő referenciái".
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
