Hírek
2025. December 12. 07:26, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
A köztársasági elnök is megszólalt a Szőlő utcai ügyben
Sulyok Tamás köztársasági elnök nyomatékosítani kívánja azt a nyilvánvaló tényt, hogy eleve teljes a nemzeti egyetértés a gyermekekkel szembeni bűncselekmények mélységes elítélésében és az elkövetők súlyos megbüntetésének szükségességében, függetlenül attól, hogy milyen közösségben, oktatási, nevelési, gyermekvédelmi intézményben, javítóintézetben, vagy akár családon belül történik az elkövetés - közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel.
A gyermekek a nemzet, a társadalom legnagyobb értékei, ezért a nevelésükkel és védelmükkel foglalkozók feladata és munkája minden tiszteletet és elismerést megérdemel.
A gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézményeket, az azokat fenntartó és felügyelő - állami és nem állami - szerveket, valamint az ott dolgozókat és döntéshozókat ugyanakkor minden szinten szigorú szakmai és jogi felelősség terheli, amelynek érvényesítésére a magyar jogrendben rendelkezésre állnak és rendeltetésszerűen működnek a megfelelő eszközök.
Ezek alkalmazásával minden esetben az érintett szakpolitikai szervek és hatóságok feladata, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a bűncselekmények alapos kivizsgálása, kellő súlyú szankcionálása és - legfőképpen - hatékony megelőzése megtörténjen.
Mivel mindenfajta hangulatkeltés, valamint a hatóságok és érintett szervek iránti indulatok szítása hátráltatja az igazság kiderítésének folyamatát, a gyermekek és fiatalok megóvása iránti valós elkötelezettség higgadt, felelős és következetes hozzáállást követel meg mindenkitől, különösen a közhatalmat gyakorlóktól és a közélet szereplőitől - emelték ki a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 20. 13:00, szerda | Belföld
Vitézy Dávid: a MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Május 20. 11:00, szerda | Belföld
Kegyelmi ügy - Répássy Róbert: szabályos, de nem szokásos eljárásban történt a miniszteri ellenjegyzés
2026. Május 20. 10:00, szerda | Belföld
Lannert Judit: mától egy új, 21. századi tanuló társadalom kialakításán dolgozunk
2026. Május 20. 07:03, szerda | Belföld
Magyar Péter: visszakerültek megérdemelt helyükre a magyar-lengyel kapcsolatok
Magyar Péter örül, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre.
