Hírek
2015. Október 10. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
A magyar gazdaságnak fel kell készülnie a 2020 utáni évekre

A 2014 és 2020 közötti európai uniós források a magyar gazdaság utolsó felkészülési lehetőségét jelentik a 2020 utáni időszakra, amikor már várhatóan nem lesznek ilyen típusú beruházási támogatások
- mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára pénteken Miskolcon. A politikus a Miskolc városi villamosvasút fejlesztése elnevezésű, Zöld nyíl néven ismert nagyprojekt zárórendezvényén megismételte, míg 2007 és 2013 között az uniós források 16 százalékát fordították gazdaságfejlesztésre, addig a mostani pénzügyi ciklusban az ország számára rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százaléka jut ugyanerre a célra.
A szándék az, hogy az állam kevesebbet költsön önmagára, és a vállalkozói szektorral együttműködve hajtsa végre a gazdaságot megerősítő fejlesztéseket - tette hozzá.
Elmondta azt is: a kormány szándéka, hogy szolgáltatóbaráttá teszi a közigazgatást, az a legfontosabb célkitűzés, hogy az állam valóban szolgáltasson akár az állampolgároknak, akár a cégeknek.
Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ezen a héten az Országgyűlésnek közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítási javaslatot terjesztett be, amely több mint száz törvény megváltoztatását tartalmazza, ennek elfogadása esetén egyszerűsödhetnek az általános eljárási szabályok.
Csepreghy Nándor azt hangoztatta: 2020 után várhatóan csökken az uniós fejlesztési forrás, ezért a jelenlegi lehetőségekkel úgy kell élni, hogy az Európai Unió felzárkóztatási támogatása nélkül is legyen legalább akkora gazdasági növekedés az országban, mint most.
Közölte azt is: Miskolc a most kezdődött uniós pénzügyi ciklusban 35 milliárd forint fejlesztési pénzre számíthat.
A Közlekedési Operatív Program keretében Miskolcon megvalósult Zöld nyíl projekt összköltsége csaknem 38 milliárd forint volt, ebből az unió kohéziós alapja majdnem 34 milliárd forintot fedezett. A program keretében a miskolci 1-es villamos 9,6 kilométer hosszúságú pályáját teljes egészében megújították a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri végállomás között, onnan pedig másfél kilométerrel meghosszabbították Felső-Majláthig.
A csaknem 15 milliárd forint értékű munkát a Colas-Alterra Zrt., a Colas út Zrt., a WIS Zrt. és a Pentavia Kft. alkotta Zöld nyíl 2009 konzorcium végezte el.
A villamosok beszerzésére kiírt közbeszerzési pályázat negyedszerre járt sikerrel, a korábbi döntéseket megtámadták a vesztes ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Az utolsó, eredményesnek és érvényesnek nyilvánított tendert a Skoda érdekeltségébe tartozó Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. nyerte.
A megújult sínpáron immár kizárólag a 31 alacsonypadlós, klímás, számítógép által vezérelt Skoda 26THU3 villamosok közlekednek. A csehországi Plzenben gyártott járművek értéke megközelíti a 19 milliárd forintot.
Miskolcon 1897 júliusa óta van villamosközlekedés, az országban Budapest után másodikként itt épült ki normál nyomtávú villamosvasút.
Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a rendezvényen arról szólt, hogy az elmúlt ötven év legnagyobb közlekedési fejlesztése volt a Zöld nyíl. Elmondta: a tömegközlekedés modernizálása nem áll meg, ez év végéig 75 gázüzemű autóbusz áll forgalomba a városban. Ennek köszönhetően Magyarország legfiatalabb autóbuszflottájával rendelkezik majd a borsodi megyeszékhely.
Tar Sándorné, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium osztályvezetője azt emelte ki, hogy a 2014-2020-as időszak operatív programjaiban is prioritást élvez a kötöttpályás közlekedés, a vasúti közlekedés, a közösségi közlekedés fejlesztése.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború