Hírek
2015. Július 05. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
A PM vizsgálatot követel a dohányellátó koncesszió ügyében
A Párbeszéd Magyarországért vizsgálatot követel, az Állami Számvevőszékhez és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordul a Continental-csoport dohányellátó koncessziókra vonatkozó pályázati győzelme miatt.
Az ellenzéki párt szerint a koncesszió súlyosan károsítja az államot.
A PM szombaton, az MTI-nek küldött közleményben azt írta: "a Continental-csoport győzelmével a Fidesz a Simicska utáni új oligarchák egyikét, Sánta Jánost gazdagítja". Hozzátették: "Lázár János haverja, Sánta János számítógépén született korábban a trafiktörvény is".
A párt felidézte: a Continental-csoport 20 évre, évi 600 millióért kapta meg az üzletet, miközben a versenytársak évi 6 milliárd forint koncessziós díjat ajánlottak. "Az állam összesen több tízmilliárdnyi bevételről mondott le Lázár János kebelbarátja javára" - írták.
A párt szerint az ügylet nem szolgál másra, mint Sánta cégének feltőkésítésére. Azt írták: Sánta "már meg is hálálta a pénzt: 49 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyar Nemzet utódjának szánt Napi Gazdaságból, amely hű szócsöve a Fidesznek"
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt
2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása
A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld
Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri
Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
