Városlista
2025. október 23, csütörtök - Gyöngyi

Hírek

2024. Július 23. 08:19, kedd | Sport
Forrás: MTI

Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben

Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben

Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke szerint közel nyolcvan százalékkal csökkent a súlyos bírói hibák száma az OTP Bank Ligában.

Az MLSZ honlapjának hétfői beszámolója szerint az új idény rajtja előtt a férfi és a női élvonalban, valamint a férfi másod- és harmadosztályban működő játékvezetők Telkiben vettek részt a szokásos edzőtáborozáson.

Hanacsek elmondta: a felkészülés során fontos szerepet kapott az előző idény hibáinak elemzése, javítása, még akkor is, ha a statisztikai mutatók alapján összességében sikeres szezont zártak.

"A súlyos hibák száma közel nyolcvan százalékkal csökkent az OTP Bank Ligában, miközben az elmúlt tíz év legjobb döntési pontossági eredményét sikerült elérnünk: az ítéletek 98 százaléka volt helyes az idény során" - nyilatkozta a bizottság elnöke.

Hozzátette, a bírók 14 súlyos hibát követtek el, ebből 12 javítható lett volna a VAR által. Örvendetesnek nevezte, hogy az előző szezonban nem volt gólhiba, szabálytalan gól, illetve meg nem adott szabályos gól sem fordult elő. Azt is előrelépésnek tartja, hogy míg a videobíró-technológia bevezetését követő első két évben a 66 fordulóból csupán egyszer fordult elő, hogy egyetlen játékvezetői vagy asszisztensi hibát sem kellett korrigálni az élvonalban, addig a 2023/24-es idényben már hét ilyen forduló volt.

Hanacsek kifejtette, az erőfeszítéseik hatására csökkent a hosszabb VAR-ellenőrzések száma. Az élvonalban közel a felére esett vissza a kiállítások száma, és a sárga lapok száma is folyamatos csökken.

"Úgy gondolom, ez szintén a VAR-nak köszönhető, hiszen a játékosok egyre inkább tudatában vannak, hogy semmilyen súlyos szabálytalanságot nem úszhatnak meg, egyértelműen tisztább lett a játék" - vélekedett.

A testület elnöke elismerte, az NB I-ben hat kiállítással és hat büntetővel kapcsolatban téves döntés született a VAR-rendszer alkalmazása mellett is. Példaként említette, hogy a Debrecen-Újpest mérkőzésen az ellenfél testi épségét veszélyeztető cselekedetet nem büntették megfelelően, illetve a 16. fordulóban a Paks-Ferencváros rangadón a VAR helyben hagyta a játékvezető tévesen megítélt büntetőjét.

Az NB II-ben a súlyos hibák száma harminc százalékkal emelkedett, gyenge teljesítmény miatt két játékvezetőt is alacsonyabb osztályba minősítettek vissza.

Címkék: bíró, játékvezető, var

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport

Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak

2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát

Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.

2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG

A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.

2025. Október 22. 07:01, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni hazai vb-selejtezőre

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.