Hírek
2012. Február 04. 14:45, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az utazási irodák nem kérnek a Malév csődjéből
Az utazási irodáknak a Malév-jegyekre szóló foglalásokat átfoglalni, törölni, jegyet módosítani és visszatéríteni nincs jogosultságuk.
Az utasok csak újonnan megváltott, más légitársaságok járataira szóló jegyekkel utazhatnak.
Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője azt mondta: a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) olyan közleményt tett közzé, amellyel a továbbiakban nem engedélyezi az irodáknak a repülőjegyek visszatérítését és cseréjét. Az utazási irodák azon az állásponton vannak, hogy a Malév leállásával előre nem látható esemény, vagyis vis maior történt, amelyért egyik fél sem felelős, ezért az utazási szerződés megszűnt.
Közben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiadott egy közleményt, amiben azt írják, hogy a kártalanítás és segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a MALÉV menetrend szerinti járatainak leállását megelőzően vásárolták meg, és akiknek az érvényes menetjegye a légitársaság üzemelése beszüntetésének napján, valamint azt követően 3 naptári napon belül biztosít jogot az utazásra. Vagy, akik a MALÉV menetrend szerinti járatának leállása napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes MALÉV jeggyel rendelkeznek. A kártérítési igényeket március 31-ig lehet benyújtani. Az utasok számára az állami forrás terhére a Malévnak a következőket kell biztosítani: gondoskodnia kell a menetjegyek más járatra vagy járatokra történő átfoglalásáról, vagy alternatív közlekedési módok igénybevételét kell biztosítania, vagy az ezzel járó kiadásokat kell megtérítenie, vagy gondoskodnia kell az utasok elszállításáról.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 20. 13:00, szerda | Belföld
Vitézy Dávid: a MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Május 20. 11:00, szerda | Belföld
Kegyelmi ügy - Répássy Róbert: szabályos, de nem szokásos eljárásban történt a miniszteri ellenjegyzés
2026. Május 20. 10:00, szerda | Belföld
Lannert Judit: mától egy új, 21. századi tanuló társadalom kialakításán dolgozunk
2026. Május 20. 07:03, szerda | Belföld
Magyar Péter: visszakerültek megérdemelt helyükre a magyar-lengyel kapcsolatok
Magyar Péter örül, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre.
