Hírek
2026. Április 30. 12:00, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
"Nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést, gratulálok mindkét csapat játékosainak. Az ellenfelünk 5-2-es hátrányban rengeteg kockázatot vállalt, de a Bayern egy csúcsminőségű csapat. Nagyon nehéz mérkőzés volt, és a visszavágó is az lesz. Most élvezni kell a pillanatot, és büszkék is lehetünk, hiszen a Bayernnek csupán ez volt a harmadik veresége a szezonban" - mondta a lefújást követően Luis Enrique, a PSG spanyol vezetőedzője az UEFA honlapján.
Kollégája, Vincent Kompany szerint ha egy csapat öt gólt kap egy BL elődöntőben, akkor általában kiesés a vége, együttese azonban rengeteg helyzetet dolgozott ki, és még többször betalálhatott volna, de így is nyílttá tette a visszavágót.
"A címvédővel, Európa legjobb csapatával állunk szemben. Szükségünk lesz a visszavágón a szurkolóinkra, a legendás stadionunkra, ahol annyi nagyszerű dolgot értünk már el" - nyilatkozta a belga tréner, akk eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon.
A mérkőzés legjobbjának választott és a találkozón duplázó Ousmane Dembélé a visszavágón is hasonló meccsre számít:
"Hihetetlen mérkőzés volt, két nagyszerű csapat találkozott egymással. Örülünk az eredménynek, még ha háromgólos előnyben kicsit le le is lassultunk. Nem fogjuk megváltoztatni a filozófiánkat, támadni fogunk, ahogyan a Bayern is"
- fogalmazott az aranylabdás francia támadó.
Harry Kane, a Bayern csatára kiemelte, különösen a támadójátékban, a védekezésből való átmenetben és a sebességben nyújtott kiemelkedő teljesítményt a két együttes. Hozzátette, büszkék arra, hogy 5-4-re fel tudtak zárkózni, nyílttá téve ezzel a párharcot.
A visszavágóra jövő szerdán kerül sor Münchenben.
A másik ágon Atlético Madrid-Arsenal találkozót rendeznek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak
A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport
FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.
2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport
Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport
Otthonában gyógyul Christian Eriksen
Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.
