Hírek
2021. Június 20. 13:09, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Balesetet okozott, majd elhajtott
A rendőrök szemtanúk jelentkezését várják.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán büntetőeljárást folytatnak ismeretlen tettes ellen cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A nyomozás adatai szerint 2021. június 4-én 16 óra 30 órakor ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen rendszámú járművel közlekedett az M9-es autóúton Szekszárd irányából Bogyiszló irányába. Haladása során a 3-as kilométerszelvényben egy előzés során érintőlegesen nekiütközött a szemből közlekedő Volkswagen Polo típusú személygépkocsi bal oldalának. Az ismeretlen személy a helyszínt megállás nélkül elhagyta. A balesetben senki nem sérült meg – közölte a rendőrség.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fenti balesetet látta, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 06-74-501-106-os számot, vagy tegyen bejelentést – akár névtelensége megőrzése mellett – az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
