Hírek
2019. Június 19. 10:01, szerda |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Boeing: 44 ezer új repülőgépre lesz szükség 2038-ig
A Boeing frissített előrejelzése szerint a következő húsz évben 44 ezer új repülőgépre lesz igény a világban, összesen 6800 milliárd dollár értékben.
A chicagói székhelyű repülőgépgyártó a párizsi légi szalon idején, kedden frissítette előrejelzését, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Ebben az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal, mintegy 2 ezer géppel nagyobb igényt vetített előre, a piac becsült értéke pedig 500 milliárd dollárral haladja meg az egy évvel korábbi becslést.
A tanulmány szerint az új repülőgépek 44 százaléka a kiöregedő gépek cseréjét, a fennmaradó 56 százalék pedig az utasforgalom növekedésének kiszolgálását szolgálja. A Boeing azzal kalkulál, hogy éves szinten a következő 20 évben az utasforgalom 4,2 százalékkal, az áruforgalom pedig 4,6 százalékkal bővül majd.
Az új repülőgépek jelentős része keskenytörzsű lesz, 32 400 ilyen méretű gépre lát igényt az amerikai gyártó 3800 milliárd dollár értékben, a piac mozgatórugója pedig elsősorban az ázsia-óceániai diszkont légitársaságok lehetnek. Szélestörzsű gépből a Boeing várakozásai szerint 8340 kell 2038-ig 2600 milliárd dollár értékben.
A társaság ugyanakkor a repülőgépek eladásából származó bevételnél is nagyobb, 9100 milliárd dolláros árbevételt remél a szolgáltatások értékesítéséből.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
