Hírek
2013. Június 25. 17:32, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Devizahitelek - A Képviselői Irodaházhoz vonultak a tüntetők

A Képviselői Irodaházhoz vonult kedd délután az a mintegy 150 emberből álló csoport, amely korábban a Kúria előtt több száz demonstráló közül vált ki - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A menet eredetileg a Kúria Markó utcai épülete elől indult, ahol a Kúria felülvizsgálati eljárásban tárgyalta egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyét, majd az Oktogonon és a Blaha Lujza téren át az Astoriához ért, és a Bajcsy-Zsilinszky úton át jutott vissza a Markó utcába.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a Kúria épülete előtt bejelentett demonstrációt tartottak, ennek megfelelően indult el a tömeg egy meghatározott útvonalon. A tüntetők közül azonban kivált egy nagyobb csoport, ők más irányba indultak el, mint ami a bejelentésben szerepelt. Ennek a csoportnak a szervezőjét azonosították, és szabálysértési feljelentést tesz ellene a rendőrség
A Kúria előtt másodszor összegyűlt tömeg "elkúrtátok!" felkiáltással az ellen tiltakozott, hogy a legfelsőbb bírósági fórum július 4-re halasztotta a döntését a devizahiteles ügyében.
A tömeget vezető autóról kihangosítón keresztül elhangzott Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című verse, majd Balog István, a tüntetőket vezető, a devizahitelesek megsegítéséért az interneten alakult Koppány Csoport alelnöke szólalt fel. Azt mondta: a demonstrálók törvénytisztelők, de szavai szerint nem tudják tisztelni a törvényt akkor, ha Magyarország legfelsőbb bírósága három-négy év után sem képes ítéletet hozni egy több százezer embert érintő ügyben.
Hangsúlyozta: megvédik otthonaikat, a jövőjüket és gyermekeiket, végül azt ígérte a Kúria képviselőjének, hogy egyszer "egy tisztességes magyar bíróság" fog dönteni az ügyben és "ennek kemény börtön lesz a vége".
A Képviselői Irodaház melletti parkba a devizahitelezés gyakorlata ellen meghirdetett demonstráció társszervezője, az Otthonvédelmi Tanács szóvivője, Tatár József arról tájékoztatta a jelenlévőket, mintegy ötven embert, hogy a demonstráció este 9 óráig van bejelentve a területen. Arra szólított fel mindenkit, hogy erre az időre táborozzanak le, illetve arra kérte a demonstrálókat, hogy utána vonuljanak át a Vértanúk terére, ahol július 5-ig folytathatják a demonstrációt, ugyanis - mondta - addig az időpontig szól a területfoglalási engedély.
MTI Fotó: Kovács Attila
Elmondta, hogy a demonstráció folyamán egyik aktivistájukat előállították a VI. kerületi rendőrkapitányságra. Jogi segítséget nyújtanak neki - tette hozzá Tatár József.
Korábban Kovács Viktória, a BRFK szóvivője az MTI-nek elmondta: egy embert előállított a rendőrség egy devizahiteles ügyének bírósági tárgyalását követő demonstrációról. Tájékoztatása szerint a férfi kivált a vonulók közül, és festékkel két pénzintézet külső üvegét is lefújta az Oktogonnál. A 47 éves nyíregyházi férfit rongálás miatt előállították a VI. kerületi rendőrkapitányságra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború