Hírek
2017. Január 06. 07:34, péntek |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Donald Trump lánya és veje is berendezkedett Washingtonban
A két hét múlva hivatalba lépő amerikai elnök, Donald Trump eddig New Yorkban élő idősebbik leánya és veje berendezkedett Washington egyik legelegánsabb negyedében,
csütörtöki amerikai lapvélemények szerint részben azért, mert tanácsadóként mindketten fontos szerepet kapnak majd Trump mellett.
Ivanka Trump és férje, Jared Kushner három gyermekükkel együtt az elegáns washingtoni Kalorama negyedben rendezkedtek be. A The New York Times című lap megjegyezte: a sors iróniája, hogy csaknem szomszédai lesznek Barack Obama jelenlegi elnöknek és családjának. Obamáék ugyanis, miután kiköltöznek a Fehér Házból, szintén a Kalorama negyedben vásároltak egy luxusvillát, amely alig tízméternyire esik attól a helytől, ahol a Trump-Kushner házaspár rendezkedik be.
Amerikai sajtójelentések szerint egyelőre nem tudni, hogy a 640 négyzetméteres villát Trump lánya és veje megvásárolta-e vagy csak bérli. A The New York Times szerint december végén 5,5 millió dollárért adták el, a lap azonban nem tudta meg az új tulajdonos nevét. A hatszobás luxusvilla régebben az orosz ellenzékkel kapcsolatokat ápoló egyik lettországi üzletemberé volt.
Ivanka Trump és Jared Kushner is - mindketten 35 évesek - rendkívül aktív volt Donald Trump választási kampányában, és sajtóhírek szerint Kushner tanácsadóként is segítette Trumpot. A választási győzelem után az amerikai sajtóban elterjedt hírek szerint Jared Kushner akár a Fehér Házban is kaphat tanácsadói megbízatást, miként a lányára is számít majd az elnök. Jared Kushner - szintén amerikai sajtóhírek szerint - az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában vállalhat szerepet, míg Ivanka Trump már részt is vett néhány fontos politikai találkozón. Jelen volt például Donald Trump és a japán kormányfő, Abe Sindzó találkozóján (amelyet Trump lakásán tartottak), és a Politico című lap szerint felvette a kapcsolatot környezetvédő szervezetekkel is. Édesapjával ellentétben ugyanis Ivanka Trump hisz a globális felmelegedésben és annak veszélyeiben.
A Trump-Kushner házaspár azonban - az Egyesült Államokban érvényben lévő, nepotizmusellenes törvények miatt - hivatalos titulust várhatóan nem kap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
