Hírek
2021. Március 13. 11:02, szombat |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/illusztráció: police.hu
Egy család három generációját gyanúsítják csalással a kispesti rendőrök
A gyanú szerint az elkövetők hatósági eljárást színlelve csaltak ki 600 ezer forintot egy kereskedőtől.
Budapesten, egy XIX. kerületi piacon 2021. február 24-én 10 óra körül egy férfi és egy nő egy régiség-kereskedőhöz ment be azzal, hogy a nála lévő összes pénzt le kell foglalniuk. Mivel rendőrnek adták ki magukat, az idős férfi átadott nekik 600 ezer forintot – közölte a rendőrség.
A tulajdonos gyanút fogott, mert az állítólagos rendőrök nem tudták igazolni azt, hogy hivatalos személyek. Ezután a kereskedő a többi árustól és a piacfelügyelőtől is segítséget kért, akik megpróbálták az autóval menekülő elkövetőket feltartóztatni; egyikük még a jármű útját is elállta. A csalók mindezek ellenére, a kocsiban várakozó sofőrrel együtt elmenekültek.
A kispesti rendőrök az eljárás során azonosították az egyik elkövetőt, a 64 éves B. Lászlót, majd kiderült az is, hogy a férfi a bűncselekményt lányával és unokájával együtt követte el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 64 éves B. Lászlót, a 42 éves B. Zsuzsannát és a 17 éves Zs. L.-t csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. B. Lászlót őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság 2021. március 11-én elrendelt. A család többi tagja az eljárás során szabadlábon védekezik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
