Hírek
2023. Július 14. 10:39, péntek | Sport
Egy jót teszteltünk a Roma Rally-ra
A Casentino ralin járt a Juhász Csaba - Pásztor Tamás ralipáros. Csabival beszélgetek.
A pénteki napon két gyorsot teljesítettetek. A "Rosina" elnevezésű szakasz, hogy tetszett nektek? Sikerült-e jól beállítani a lámpákat?
- A lámpa beállítás nem volt tökéletes, de lesz még idő dolgozni rajta. Ez a két gyorsasági volt az első éles bevetés idén ezzel az autóval. Az első gyorsasági jobban sikerült, a második szakasz már nem annyira. Még nyomozzuk ennek az okát. Ki kell deríteni, hogy miért veszítettünk ott olyan sok időt.
Másnap szombaton csak délután kellett beöltözni a tűzállóba. Hat gyors várt rátok. Egyből egy 12 kilométeressel kezdtetek a "Caiano"-val . Ez jó kis szerpentines, de tempós részeket is tartalmazó pálya. Mennyire sikerült végig suhannotok rajta?
- Megpróbáltam jól bekezdeni, ennek a következménye volt jó pár hiba is, amit elkövettem. Majdnem neki mentem egy sziklafalnak is, de ez benne van, ha próbálgatjuk az autó határait.
Következett egy szintén ismerős szakasz a Barbiano. Itt kétszer mentetek végig és négy másodpercet javítottatok is. Ennyire jó volt az itineretek?
- A Barbiano jobban feküdt nekünk és a guminknak is. Szerintem itt jobb volt a ritmusunk, jobban eltaláltuk ezt a szakaszt. Számomra ez rallysabb pálya, a "Caiano" inkább pályaversenyre hasonlít.

A nap végére maradt a Híres 30 kilométeres TALLA gyors, ami éjszakai volt számotokra. Miként sikerült körbe találni?
- A lámpabeállítás itt sem volt tökéletes, de próbáltunk jó tempót autózni, ami aztán sajnos nem sikerült úgy, mint ahogy elterveztük. Túlerőltettem a dolgot és a végére elmelegedtek az első gumik. Így sok időt veszítettünk a gyorsasági végén.
A Mitropa Rally Kupában a hetedik helyen végeztetek. Ha újra rajtolnátok, mi az, amit megtudnátok tenni az előrébbjutásért?
- Nem volt rossz eredmény, persze most már tudnánk jobbat menni. A lényeg, hogy egy jót teszteltünk a Roma Rally-ra.
Végezetül a Toscnai raliversenyt, hogy értékelitek? Milyen volt a Mitropa vacsora?
- A verseny nagyon jó volt, mint mindig. Nagyon élveztük és az eredménnyel is elégedett vagyok. A Mitropa vacsoráért pedig ezer köszönet Droandinak, aki vendégül látott minket.
Együttműködő partnereink: NR Szoftver Kft., Extrem Line Kft., P.O.P. Kft., ML-Log Kft., Mihidra Kft., JB Controll Kft., Vidia Csavar, Volvid Zrt., Cső-Kötő Kft., LEL Kft., Hun-Therm Kft., PLESO-VIA-BAU Kft., Érdi Rally Team Kft., DR. Lan. Eu, www.lanexpert.hu, Artifex J+J Kft., Komplex-D Kft., TT Sped Kft., Lubland Kft. Nomido Madera Kft., Green Goes Kft. KELI BAU Kft., GTT-Logistic Solution Kft., BB-Logistic Solution Kft., LetMeSolvelt Kft., Robinwork Kft., Choco-Milk Kft., Perial-Ker Kft., Az “Infovárosok.hu hírportál hálózat”.
– Hajósi Miklós –

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 18. 08:14, vasárnap | Sport
Szoboszlai büntetőt hibázott, a Liverpool nem tudott győzni
Szoboszlai Dominik az első félidőben büntetőt hibázott, csapata, a címvédő Liverpool pedig csak 1-1-es döntetlent ért el a vendég Burnley ellen az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
2026. Január 17. 06:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett
A december 11-től keddig rendezett első szakaszban több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) a nyári világbajnokság kapcsán.
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6
