Hírek
2011. November 27. 14:55, vasárnap |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Egyre magasabb a Vezúv
Nyolcvan centimétert emelkedett az utóbbi húszezer év alatt a Vezúv, Európa egyik legnagyobb vulkánja évente négy milliméterrel lesz magasabb.
„Az itt élők mindeddig azt gondolták, hogy a Vezúv és a környező terület folyamatosan süllyed. Mint kiderült, pontosan az ellenkezője történik: a vulkán lábánál állva egyre magasabbra kell emelni a fejünket, ha meg akarjuk pillantani a hegy csúcsát” – mondta az olasz sajtónak Aldo Marturano, a Nápolyban működő Vezúv obszervatórium kutatója. A Marturano által vezetett tudományos munkacsoport eredményeit a Journal of Volcanology and Geothermal Research nemzetközi szakfolyóirat közölte.
A jelenleg több mint 1280 méter magas vulkán geológiai fejlődését az egykori vulkáni és tengeri üledék rétegeinek segítségével tanulmányozták. A hegy történetéről mesélő mintákat Herculaneum régészeti területén vették. Az ókori várost éppen a Vezúv 79-ben történt kitörése pusztította el.
Marturano elmondta, hogy a vulkán a kráter alatt húsz kilométer mélységben található magmakamra belsejében levő gázok nyomására emelkedik. A nápolyi újságoknak arra a kérdésére, hogy mikor várható az utoljára 1944-ben aktív vulkán felébredése, a tudós úgy válaszolt, pontosan nem tudja, mikor, de a Vezúv előbb-utóbb ismét ki fog törni.
Európa legmagasabb vulkánja a 3300 méteres szicíliai Etna, a Vezúv a második legmagasabb, amelynek lejtőin hétszázezer ember él.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
