Hírek
2019. Augusztus 27. 17:01, kedd |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: pixabay
EJEB: Oroszország több ponton is jogsértően járt el
Elmarasztalta Oroszországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Szergej Magnyitszkij néhai jogász ügyében, megállapítva, hogy számos ponton sérültek a vizsgálati fogságban elhalálozott férfi jogai.
A törvényszék egyhangúlag kimondta, hogy az orosz hatóságok több pontját is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének, köztük az élethez, a szabadsághoz és biztonsághoz, illetve a tisztességes eljáráshoz és az ártatlanság vélelméhez való jogról, valamint az embertelen bánásmód tilalmáról szóló cikkelyeket.
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor elutasították azon panaszt, amely szerint Magnyitszkij őrizetbe vétele törvénytelen lett volna, mondván, a hatóságok megalapozottan indíthattak eljárást adócsalás gyanújával, de hangsúlyozták, hogy ez nem tette indokolttá a nagyjából egy éven át tartó fogva tartást.
Kiemelték, hogy a börtönben biztosított orvosi ellátás nem volt megfelelő, ez vezetett a férfi halálához, a történteket követő nyomozás pedig számos kívánnivalót hagyott maga után. Az ítéletben kitértek arra is, hogy a jogászt röviddel a halála előtt is bántalmazták, megbilincselték, valamint megverték gumibottal, továbbá írtak a büntetés-végrehajtási intézmény túlzsúfoltságáról is.
A strasbourgi bírák 34 ezer euró (mintegy 11 millió forint) kártérítést ítéltek meg a két panaszosnak, Magnyitszkij feleségének és anyjának.
A most kihirdetett elsőfokú verdikt ellen három hónapig még mindkét fél fellebbezhet.
Szergej Magnyitszkij orosz belügyi vezetőket leplezett le, akik 230 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak el a költségvetésből. Ennek ellenére ellene indult eljárás adócsalás miatt, és előzetes letartóztatásba került, ahol 2009-ben, 37 évesen tisztázatlan körülmények között életét vesztette.
Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság 2013-ban bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette az EJEB szerint "felületes" nyomozását az ügyben.
A történtek komoly diplomáciai feszültséget keltettek az Egyesült Államok és Oroszország között. Washingtonban törvényt is elfogadtak Magnyitszkij nevével, ennek keretében szankciókkal sújthatják az emberi jogok megsértőit világszerte. Moszkva erre reagálva válaszintézkedéseket foganatosított, egyebek között megtiltotta az orosz gyerekek amerikai örökfogadását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld
Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -
2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját
Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.
