Hírek
2012. Február 09. 13:18, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Elfogták az anyát és fiát is megkéselő rablógyilkosokat
Brutális rablások elkövetőit fogta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mindkettőt a XX. kerületben követték el, az egyiket karácsony este, a másikat február elején, előbbiben egy 70 éves férfi életét vesztette.
Közölte a rendőrség csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Szokolai Zoltán, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője elmondta, február 1-jén érkezett a XX. kerületi kapitányságra egy bejelentés arról, hogy az Attila úton egy anyát és gyermekét a lakásukban ismeretlenek brutálisan bántalmaztak.
A helyszínre érkező rendőrök a két sérültet, akiket a rablók összeszurkáltak, azonnal kórházba szállíttatták. A 13 éves fiún életmentő műtétet kellett végezni, mert az egyik késszúrás a koponyáján keresztül egészen az agyáig hatolt.
Az alezredes tájékoztatása szerint a sértett nő a rendőröknek elmondta, hogy két ismeretlen férfi támadta meg őket, és velük volt egy nő is, aki szerinte a jelenlegi élettársának korábbi barátnője lehetett. A rendőrök elfogták a megnevezett nőt, aki megpróbálta félrevezetni a nyomozókat azzal, hogy olyanoknak a nevét adta meg, akikről utóbb kiderült, nem vettek részt a bűncselekményben.
A BRFK ezt követően „klasszikus nyomozást” indított, és a helyszínbejárás, az „adatolás” és a fényképbemutatások során sikerült azonosítani az elkövetőket. Egyiküket, L. Mihályt február 3-án fogták el, ő tagadta a rablást. Másikukat, H. Ferencet február 7-én fogták el; ő már részletes, feltáró vallomást tett.
Elmondta, értéktárgyakért mentek a lakásba, mert a korábbi barátnő elmondása szerint a lakásban nagy értékű karórát, készpénzt lehet találni. Ezeket az értékeket, továbbá ékszereket, számítástechnikai eszközöket a házkutatáskor megtalálták.
H. Ferenc személye egy korábbi élet elleni bűncselekményben is felmerült, egy másik XX. kerületi rablással kapcsolatban is. A rendőrség 2011. december 24-én kapott bejelentést arról, hogy valaki nem tudja felvenni a kapcsolatot 70 éves édesapjával. A helyszínre érkező rendőrök a tűzoltók segítségével nyitották ki a lakás ajtaját, és holtan találták a férfit; feltehetőleg megfojtották.
A lakásból értéktárgyakat és készpénzt vittek el. Szerdán H. Ferenc ebben az ügyben is beismerő vallomást tett, és elmondta, ezt a bűncselekményt is ő, illetve társa, L. Mihály követte el.
A rendőrség a bűncselekmény felbujtóját és a két férfit is őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
