Hírek
2025. November 27. 07:34, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Európa-liga - Keane: a Fenerbahce elleni meccs lehet az eddigi legnagyobb kihívás
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint a török Fenerbahce otthonában sorra kerülő csütörtök esti mérkőzés lehet a csapata számára az eddigi legnagyobb kihívás a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
A 45 éves ír szakember a szerda este tartott isztambuli sajtótájékoztatón elmondta, nem számít, hogy van néhány hiányzója az ellenfélnek, ugyanis azok a futballisták, akik lehetőséget kapnak, ugyanolyan kiemelkedő képességű játékosok.
"Felkészültünk, ahogyan mindig is szoktunk, de úgy állunk hozzá az összecsapáshoz, mintha a lehető legerősebb Fenerbahcéval találkoznánk. Minőségi játékosaik vannak, főleg támadásban, ezért ez lesz talán az eddigi legnagyobb kihívás számunkra az Európa-liga mostani idényében. Ugyanakkor ezek azok a meccsek, amelyeken minden futballista pályára akar lépni, én magam is azt mondtam a fiúknak, hogy szeretném, ha újra játszhatnék és ilyen mérkőzéseken szerepelnék"
- fogalmazott Keane.
A magyar bajnok trénere török újságírói kérdésre azt mondta, nagyon kemény összecsapásra számít és biztos benne, hogy a hazai szurkolók azt várják majd el a Fenerbahcétól, hogy megnyerje ezt a találkozót.
"Ennek ellenére nekünk nincs mitől tartanunk, eddig jól szerepeltünk az európai porondon, talán kicsit túl is teljesítettünk, ami önbizalmat ad a játékosaimnak. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy csütörtök este tizenegy futballista áll majd szemben másik tizeneggyel, és vannak olyan játékosaim, akikről pontosan tudom, mindent meg fognak tenni azért, hogy jó eredményt érjünk el"
- jelentette ki Keane.
Az FTC vezetőedzője elmondta, a védő Stefan Gartenmann nem utazott el a csapattal Isztambulba, és egyelőre kérdéses, hogy pontosan mikor térhet vissza, mert rehabilitációs munkát végez.
A múlt hétvégén a Nyíregyházától elszenvedett 3-1-es hazai vereséggel kapcsolatban Keane arról beszélt, hogy mindent elmondott a játékosainak, amit lényegesnek tartott. Úgy fogalmazott, a vereség benne van a labdarúgásban, de annak a módja egyáltalán nem tetszett neki, ezért azt kérte a futballistáktól, hogy ehhez hasonló a továbbiakban ne forduljon elő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
