Hírek
2020. Május 18. 06:28, hétfő |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa: a templomokban az óvintézkedések betartásával védjék a hívőket
Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy tartsa be a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseket a hívők előtt hétfőtől újra megnyíló olaszországi templomokban.
A katolikus egyházfő vasárnapi beszédét utoljára közvetítette interneten a Vatikán. Hétfőtől a március 10-től lezárt Szent Péter tér és Szent Péter-bazilika, valamint a Vatikáni Múzeum is újranyitja kapuit a hívők és a többi látogató előtt.
Az egyházfő beszéde után kitekintett az apostoli palotáknak a Szent Péter-térre néző ablakából. A még lezárt tér körül több ezren várakoztak: rómaiak, akik a nyitás előtti utolsó nap gyalogosan, kerékpárral érkeztek és felvételeket készítettek az üres térről, amelyet reményeik szerint soha többet nem látnak így viszont.
Ferenc pápa emlékeztetett, hogy hétfőtől újra a hívők jelenlétében misézhetnek. "Arra kérlek benneteket, a hatóságok által megszabott óvintézkedések, előírások további betartásával haladjunk előre, mindannyiunk és Isten népe védelmében" - jelentette ki a pápa.
A járvány miatt a tavaszi elsőáldozást elhalasztani kényszerülő gyerekeket arra kérte, hogy a várakozási időt lehetőségként használják ki a katekizmus elmélyítésével.
Emlékeztetett az öt évvel ezelőtt a teremtett világ védelmében kiadott, Áldott légy kezdetű enciklikára. "A járvány időszakában tudatosabban védjük közös otthonunkat" - mondta.
Az egyházfő nem feledkezett meg Szent II. János Pál pápa születésének századik évfordulójáról, amelynek tiszteletére hétfő reggel misét mutat be a Szent Péter-bazilika altemplomában, a néhai pápa sírjánál. Ez lesz az első pápai mise több mint két hónap óta, amelyen hívők is részt vehetnek.
Március 10-től Ferenc pápa kizárólag interneten keresztül szólt a hívőkhöz, a Vatikán közösségi felületein közvetítették beszédeit, valamint az üres Szent Péter-bazilikában bemutatott miséket. Precedens nélküli volt az idei húsvét is, amelynek minden szertartását az üres Vatikánban tartották meg: elmaradt nagycsütörtökön a lábmosás szertartása, a nagypéntek esti keresztút 1965 óta először nem a Colosseumnál, hanem a Szent Péter téren zajlott.
A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint 12 fertőzöttet diagnosztizáltak Vatikánvárosban, kétszer tesztelték a 83 éves Ferenc pápát is, és mindkétszer negatívnak bizonyult. Teljesen elszigetelték a Vatikánban élő 93 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápát is.
A május 18-i újranyitásra fertőtlenítették a több mint 23 ezer négyzetméteres Szent Péter-bazilikát, a padlózatot, márványfalakat, oszlopokat, szobrokat, a Pieta-szoborcsoportot védő üveget is. A kezdeti tervek szerint egyszerre csak 200 látogatót engednek be. A bejáratoknál testhőmérőt helyeznek el.
Az olaszországi templomokban az óvintézkedéseket az olasz püspöki kar és a római kormány közötti protokoll szabályozza. Egyszerre csak meghatározott számú hívő léphet be a templomokba, egymástól és a paptól is legalább egyméteres távolságra, a templomot rendszeresen fertőtleníteni kell, nem lesz szenteltvíz a tartókban, elmarad a béke jelekénti kézfogás. Az óvintézkedések minden vallási felekezetre vonatkoznak, egyedül a római mecsetet nyitják meg csak júniustól.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
