Hírek
2018. Április 03. 13:24, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Hackereket fogtak el Romániában és Olaszországban
Hackercsapat 20 tagját fogták el Romániában és Olaszországban, akik hamis e-mailek segítségével mintegy 1 millió eurót csaltak ki bankok ügyfeleitől
- közölte az uniós ügyészségi együttműködési szervezet (Eurojust) kedden. A tagállami hatóságoknak a terrorizmus, valamint a több uniós országot érintő súlyos és szervezett bűncselekmények felderítésében segítő, hágai központú uniós szervezet tájékoztatása szerin kilenc gyanúsítottat Romániában, tizenegyet Olaszországban fogtak el, akik mindkét országban működő bankok több mint száz ügyfelét károsították meg.
Az érintett nemzeti hatóságok házkutatásai során informatikai eszközök mellett kábítószert és más, a nyomozást segítő bizonyítékokat foglaltak le.
Mint elmondták, a csalók az adóhatóság, vagy a bankok hivatalos leveleire nagyon hasonló, névre szóló e-maileket írtak az érintett ügyfeleknek, akik elővigyázatlanul és hiszékenységből megosztották a szükséges adataikat. Az adathalász akciók során a támadók sikerrel vették rá az későbbi károsultakat arra, hogy a jól megformázott, hamis e-mailben érkezett linkre kattintsanak, azt követően adják meg személyes adataikat. Ilyen linkre kattintva az adatok a bűnözők kezébe kerültek, esetleg az érintettek számítógépét kártékony kódokkal megfertőzve beláthatatlan károkat okozhattak. A támadók megpróbáltak minél eredetibb adathalász leveleket készíteni a biztos kattintás érdekében - közölték.
A bűnözői csoport elfogott tagjait az adathalászat, személyes és banki adatokkal való visszaélés mellett, bűnszervezetben való részvétellel, prostitúció megszervezésével, valamint kábítószer-birtoklással, drog- és emberkereskedelemmel is vádolják - tették hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
