Hírek
2018. Március 16. 10:00, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
Három városban koncertezik a Halott Pénz
Győrben, Debrecenben és Budapesten ad koncertet a Halott Pénz zenekar a következő két hétben - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az együttes tavasszal csak három koncertet ad: március 17-én a győri Audi Arénában, március 24-én a debreceni Főnix Csarnokban, április 6-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában lépnek színpadra.
Az összegzés felidézi, hogy a Halott Pénz 14 évvel ezelőtt Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult. A pécsi zenész kezdetben egyedül írta a szöveget, a zenéket, két albumot is készített, a sikert az Angard című hip-hop számhoz készült videoklip hozta meg számára. Az igazi áttörést A feneked a gyengém című dallal érte el.
Évekkel később zenekart épített maga köré, 2013 őszén a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemez bemutató koncertjén már héttagú zenekarként szólaltak meg. Az album végül elnyerte a legjobb rap vagy hip-hop kiadványnak járó Fonogram-díjat. Ezt az elismerést 2015 májusában a Valami van a levegőben című dal kapcsán két kategóriában is átvehette a zenekar: a zsűri az év rap vagy hip-hop felvételének, míg az MR2 Petőfi Rádió hallgatói az év dalának választották - olvasható a közleményben.
A hazai és külföldi koncertek közben készült és jelent meg 2016 áprilisában a legutóbbi albumuk "Ülni.Örülni.Megőrülni." címmel.
Marsalkó Dávid elmondása szerint a Halott Pénz az eddigi leglátványosabb színpadi produkcióján dolgozik, igazi showműsort mutatnak be Győrben, Debrecenben és Budapesten.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.
2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár
Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben
Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.