Hírek
2015. Június 18. 10:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Határzár - Magyarországra nehezedik a legnagyobb nyomás menekültügyben
Magyarországra nehezedik a legsúlyosabb és legjelentősebb nyomás menekültügyben, az adatok szerint több bevándorlót regisztrálnak nálunk, mint Olaszországban vagy Görögországban.
Mondta a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az év első 5 hónapjában Magyarországra 50 430 bevándorló érkezett, míg Görögországban 48 ezer, Olaszországban pedig 47 ezer bevándorlót regisztráltak.
A magyar-szerb határon felállítandó biztonsági kerítésre utalva azt mondta, az unió keresi a konszenzuson alapuló közös megoldást, de Magyarország nem ér rá.
Arról beszélt, hogy a nemzetközi médiában inkább csak a Földközi-tengeren érkező bevándorlókat látni, de arról már kevesebbet beszélnek, hogy Magyarország még nagyobb nyomást kénytelen elviselni. Úgy tűnik, az unió nem akar tudomást venni arról, hogy a nyugat-balkáni útvonalon is tízezrével érkeznek Európába bevándorlók - mondta.
A miniszter szerint ebben a helyzetben evidens, hogy a kormány lépéseket tesz Magyarország, a magyar emberek megvédésére a bevándorlási nyomástól, ezért döntöttek a biztonsági kerítés felállításának előkészítéséről.
Arra hívta fel a figyelmet, a kerítést a zöldhatáron állítják fel, hogy megfékezzék az illegális határátlépést, vagyis legálisan továbbra is be lehet majd lépni a határátkelőhelyeken.
Szijjártó Péter elmondta, szerdán telefonon beszélt a szerb külügyminiszterrel, és jövő szerdán, a belügyminiszter előterjesztésének ismeretében újra tájékoztatni fogja őt a fejleményekről.
A bevándorlás kérdése várhatóan az uniós külügyminiszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán is szóba kerül majd - mondta. Hozzátette: nagyon hangsúlyosan újra fel fogja hívni a figyelmet arra, hogy Európába két útvonalon érkeznek bevándorlók nagy számban.
Szijjártó Péter a TV2 Mokka című műsorában azt is mondta, hogy a magyar kormány szerint az unión kívül kell kezelni a kérdést. Példaként említette, hogy amikor az unió tárgyalásokat folytat - kereskedelmi kedvezményről, pénzügyi támogatásról, fejlesztési programokról - azokkal az országokkal, ahonnan a bevándorlók nagy számban érkeznek, akkor világossá kell tenni: a pénzt úgy költsék el, hogy ne kényszerítsenek senkit arra, hogy politikai vagy gazdasági okokból el kelljen hagynia az országot.
Arra a kérésre, kommentálja Ferenc pápa mondatát, azt mondta: teljes mértékben egyetért azzal, hogy azokat segíteni kell, akiket otthonuk elhagyására kényszerítenek. Hozzátette: ha az embereknek gazdasági okból kell elhagyniuk otthonukat, akkor az okot kell megszüntetni. Az emberi méltóság megsértését kell megakadályozni, ezeket az országokat segíteni kell abban, hogy egyetlen család se legyen, amelynek gazdasági okból el kell hagynia az otthonát - mondta a miniszter.
Az azonban más kérdés, ha politikai menekültekről van szó, hiszen Magyarország mindig is befogadta őket, mindig menedéket adott azoknak, akiket a diktatúrák elüldöztek - jelentette ki Szijjártó Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 20. 13:00, szerda | Belföld
Vitézy Dávid: a MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Május 20. 11:00, szerda | Belföld
Kegyelmi ügy - Répássy Róbert: szabályos, de nem szokásos eljárásban történt a miniszteri ellenjegyzés
2026. Május 20. 10:00, szerda | Belföld
Lannert Judit: mától egy új, 21. századi tanuló társadalom kialakításán dolgozunk
2026. Május 20. 07:03, szerda | Belföld
Magyar Péter: visszakerültek megérdemelt helyükre a magyar-lengyel kapcsolatok
Magyar Péter örül, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre.
