Hírek
2019. Március 31. 07:13, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu - fotó: pixabay
Hétmilliót zsaroltak ki a hallgatásért
Zsarolás miatt indult büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon négy személy ellen, akiket a rendőrök őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgattak ki.
Az eljárás adatai alapján a sértett március 27-én tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy márciusban egy magát hivatalos személynek kiadó férfi több alkalommal pénzt követelt tőle azzal az indokkal, hogy tudomása van az általa korábban elkövetett bűncselekményekről. Az elkövető és a zsarolásban közreműködő három nő a sértettől összesen közel hétmillió forintot kényszerített ki.
A balatonfüredi nyomozók március 27-én a követelt pénzösszeg egy részének átadásakor egy veszprémi parkolóban fogtak el egy 22 éves pétfürdői férfit, valamint egy 19 éves nőt. Társaikat, egy 48 éves vilonyai és egy 32 éves csajági nőt pedig aznap este otthonaikban igazoltatták a rendőrök. A négy embert előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vételüket követően zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták őket ki. A nyomozók előterjesztéssel éltek letartóztatásuk indítványozására, aminek az illetékes bíróság március 29-én helyt adott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
