Hírek
2012. Január 07. 14:43, szombat |
Bulvár
Forrás: Stop.hu/Új Ász
Hoppá! Elveszi az állam Stohl András millióit?
Az Orbán-kormány 2012. január 1-jével életbe lépő törvénymódosítása értelmében Stohl András egyetlen fillért sem kaphat majd a jelenleg is készülőben lévő, új könyve után, ami egyfajta börtönnapló lesz.
A módosított törvény ugyanis egyértelműen rendelkezik a bűncselekményekkel kapcsolatos médianyilatkozatokból és szerzői jogokból származó bevételek felett.
A törvény értelmében a jogerősen elítélt bűnözők, illetve hozzátartozóik januártól nem kaphatnak pénzt a bűncselekményekkel kapcsolatban tett médianyilatkozataikért és szerzői jogi oltalom alá eső más tevékenységekért. Az ezzel ellentétes megállapodások semmisnek tekinthetők, a bennük meghatározott összeg az államot illeti. Tehát a színész most készülő könyvére kialkudott apanázsa minden bizonnyal az államkasszát gyarapítja majd.
Andrásnak a korábban megjelent, ráadásul a sikerlistákat hetekig vezető "Őszintén" című kötetével még szerencséje volt, hiszen az eredetileg a TV2-s Vujity Tvrtko által javasolt módosítás csak január elsejével lépett hatályba, így az abból származó milliós összegre nem is vonatkozik. Ugyanakkor a könyv hatalmas sikeréből következtetni lehet a most íródó napló kedvező fogadtatására, és annak várható rekordbevételére is, melyből viszont a 10 hónapra ítélt színész az Orbán-kormány döntése miatt már egyetlen fillért sem láthat. Ez bizonyosan komoly érvágás lesz a családnak, mivel a színész saját bevallása szerint is baráti kölcsönökből oldotta meg szerettei biztonságát arra az időre, amíg ő a rácsok mögött gyakorlatilag keresőképtelen.
Az Új Ász megkereste a színész ügyvédjét, dr. Ruttner Györgyöt, aki épp tegnap közölte ügyfelével a rá vonatkozó törvényi változásokat.
- Andrásnak nincs ilyen irányú szerződése, és mivel törvénytisztelő állampolgár, nem is lesz! Amennyiben a későbbiekben a jogszabály megengedi, tán elgondolkodik azon, hogy a jelenleg önmagának íródó emlékeket kiadassa. Egyelőre három kézzel fogható célja van annak, hogy a börtönben papírra veti gondolatait, és ezek a következők: egyrészről kiadja magából a feszültséget és lelki fájdalmat, másrészről újraolvasva sorait képes önmagát és a helyzetét objektíven, kívülről szemlélni. A harmadik ok pedig, hogy miután túl van a büntetésén, kézbe véve a rabságára emlékeztető sorokat úgy fogja érezni, hogy büntetése tovább tart, és azt is, miként élje az életét úgy, hogy többé ne kerüljön szembe a törvénnyel - nyilatkozta a napilapnak dr. Ruttner György.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár
Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
