Hírek
2017. Július 29. 16:27, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Idén is önkéntesek segítik a mozgássérülteket a Sziget fesztiválon
A Mozduljunk ki! Egyesület szervezésében idén is önkéntesek segítik a mozgássérült, köztük a kerekesszékes fiatalokat a Sziget fesztiválon - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Egy évvel ezelőtt jött létre a Mozduljunk ki! Egyesület azzal a céllal, hogy önkéntes alapon segítőket biztosítsanak kikapcsolódásra vágyó mozgássérült fiataloknak ingyen. A tavalyi Sziget fesztiválon is jelen voltak és akciójuk nagyon sikeres volt - hangzott el a műsorban.
Csángó Dániel, a Mozduljunk ki! Egyesület elnöke elmondta: mintegy 250 ezer mozgássérült él Magyarországon, és szervezetük főként a fiatal felnőtteket szeretné megszólítani, azokat, akik elzárva élnek és nincs lehetőségük arra, hogy programokat szervezzenek maguknak. Bár egyre népszerűbb az egyesület, nehéz az érintetteket elérni, mert nincs erre megfelelő fórum. "Azzal, hogy kimozdulunk, reméljük, hogy egyben létrehozunk egy ilyen fórumot is" - fogalmazott.
Pallós Ágoston, aki rendszeres résztvevője az egyesület programjainak, elmondta, hogy egy évvel ezelőtt találkozott a kezdeményezéssel, és azóta folyamatosan részt vesz a különböző kiruccanásokon. "Legutóbb Vad Fruttik-koncerten voltunk a Budapest Parkban, nagyon nagy élmény volt" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy szereti ezeket a programokat, mert rengeteg emberrel találkozhat.
Csángó Dániel szerint fontos szempont volt, hogy közös élményeket szerezzenek az ép és a mozgássérült fiatalok. "Alkalmazkodni kell csak egy pár dologban az állapotunkhoz, de ugyanúgy tudunk élvezni bármilyen bulit vagy kiruccanást, mint bárki más" - fogalmazott.
Mint mondta, a Szigeten egész héten jelen lesznek, önkénteseik kísérik és amiben kell, segítik a fiatalokat. Megjegyezte, hogy a helyszínen is toboroznak önkénteseket, akiknek a nagy része egyelőre nő, így férfiak csatlakozását is várják.
Kiemelte, hogy az idén már kétszer annyi mozgássérült fiatal jelezte, hogy szívesen igénybe venné a segítséget a fesztiválon, mint az előző évben.
Mint az egyesület honlapján olvasható, a mozgássérültek többsége csak segítséggel tud kikapcsolódni, fesztiválozni. Fontosnak érzik azonban, hogy ezt az élményt ne mindig szülők, rokonok segítségére hagyatkozva éljék át, hanem új ismeretségeket, barátságokat kötve minél önállóbban, de folyamatos felügyelettel.
Az egyesület a https://www.mozduljunkki.hu oldalon és a Facebookon is elérhető. Az önkéntesek jelentkezését a hello@mozduljunkki.hu címen várják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld
Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést
A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.
2025. November 14. 07:30, péntek | Belföld
Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről
A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
2025. November 13. 07:30, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: a Mercedes létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a gyermekeket is
A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára feltöltött videóban szerda este.
