Hírek
2017. Június 10. 05:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: mti
Intézkedő rendőrökre támadtak hárman Érden
A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte három ember letartóztatását, akik intézkedő rendőrökre támadtak Érden - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.
A nyomozás adatai szerint szerdán késő este Érden intézkedtek a kapitányság járőrei egy személyautó vezetője és utasai ellen. A vezető a rendőrök előtt mintegy 15 méterrel megállította a járművet és helyet cserélt egyik utasával, majd tagadta, hogy ő vezette volna a járművet, szitkozódott és nem akart kiszállni.
A rendőrök a gépkocsiból testi kényszerrel kihúzták a vezetőt, aki viszont a rendőrök irányába rúgott és szabadulni próbált, miközben két utasa kiszállt és szitkozódva a rendőrök felé indult, rugdosta őket. Ezután a vezető egy 10 kilogrammos kővel fenyegette a rendőröket.
A vezető és egyik utasa a szonda szerint szeszes italt fogyasztott, mindhárman büntetőeljárás hatálya alatt állnak, ketten már korábban is voltak bűntetve.
A járásbíróság pénteken részben bűnismétlés, részben szökés, elrejtőzés veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezte a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal és más bűncselekménnyel is meggyanúsított három embert.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
