Hírek
2016. Április 28. 11:42, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Javult a nők és a fiatalok foglakoztatási mutatója
A foglalkoztatás bővülésén belül pozitívum, hogy javult a nők és a fiatalok foglalkoztatási mutatója - emelte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán,
a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett, első negyedéves munkanélküliségi és foglalkoztatási adatait kommentálva.
A KSH jelentése szerint az első negyedévben tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, a 15-64 évesek között a foglalkoztatási ráta 65,1 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 62,4 százalékról.
A tárca vezető rámutatott: 54 ezerrel több nő dolgozik 2016 első három hónapjában, mint egy évvel korábban, a 15-24-es korosztályban a munkanélküliség pedig 14 százalékra csökkent, az 5 évvel ezelőtti 30 százalék körüli szintről.
Kérdésre válaszolva elmondta: a 2017-es költségvetésben 350 milliárd forintot szántak a korábbi programok folytatására a közfoglalkoztatásban. A kormány azt tűzte ki célul, hogy átképzésekkel, felnőtt képzésekkel a közfoglalkoztatásban szereplőket is hozzá tudják segíteni a hosszú távú elhelyezkedéshez.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek eljutatott közleményben csütörtökön azt írta, hogy a versenyszféra bővülésének, a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciónak és a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak köszönhetően folyamatosan emelkedik a foglalkoztatottság Magyarországon, összhangban a kormány célkitűzéseivel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
2026. Június 30. 11:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
2026. Június 30. 09:00, kedd | Belföld
Aranykonvoj - Fidesz: a Hajdu János elleni eljárás a tiszás politikai leszámolás része
A Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi elnöke, Hajdu János elleni eljárást \"a tiszás politikai leszámolás részének\" tartja.
