Városlista
2025. december 28, vasárnap - Kamilla

Hírek

2011. November 23. 07:19, szerda | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Július 1-jén adnák át teljesen a hatalmat

Július 1-jén adnák át teljesen a hatalmat

Megállapodtak az új kormány megalakításáról és az elnökválasztás időpontjáról Egyiptomban az országot irányító katonai tanács és a politikai pártok – jelentette kedden a Mena hírügynökség.

Az új kormány feladata az lesz, hogy megvalósítsa a január 25-i forradalom céljait – mondta a tanácskozás egyik résztvevője.

A tárgyaláson – amelyen öt politikai párt vett részt, köztük a Muzulmán Testvérek képviselője is – a katonai tanács állítólag azt javasolta, hogy az új miniszterelnök legyen Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség korábbi vezetője.

A tervek szerint június 20-án elnökválasztást tartanának az arab országban, és a katonaság július 1-jén teljesen átadná a hatalmat a civil kormányzatnak.

Az egyiptomi kormány a hét végén testületileg benyújtotta lemondását, miután péntek óta több tízezren tüntettek Kairó központjában, a Tahrír téren a kormány és az Egyiptomot Hoszni Mubarak volt elnök elűzése óta irányító katonai tanács ellen. Követelték, hogy a hadsereg mielőbb adja át a hatalmat egy civil kormánynak.

A tiltakozó megmozdulások zavargásokba torkolltak, a karhatalom durva fellépése következtében legalább 29 tüntető életét vesztette, sok százan megsebesültek. A Mubarak elmozdításához vezető január-februári tüntetések óta nem voltak ilyen súlyos tiltakozások az észak-afrikai országban.

Kedd délután ismét több tízezren követelték a katonai tanács elnökének, Huszein Tantávi tábornagynak a távozását, aki húsz éven keresztül Mubarak védelmi minisztere volt. A tüntetők a Tahrír téren és környékén összecsaptak a rendfenntartókkal, akik könnygázt vetettek be.

Az egyiptomi belügyminisztérium közlése szerint őrizetbe vettek három amerikai diákot, akik állítólag Molotov-koktélokat dobáltak hétfőn a kairói Amerikai Egyetem épületének tetejéről a Tahrír téren a tüntetőkkel dulakodó biztonsági erőkre.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld

Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.

2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában

2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.

2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében