Hírek
2019. December 30. 13:31, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Kilenc év börtönre ítéltek egy protestáns lelkészt Kínában
Kilenc év börtönbüntetésre ítéltek Kínában egy protestáns lelkipásztort az államhatalom megdöntésére irányuló felbujtás és illegális üzleti tevékenység vádjával
- közölte internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap hétfőn.
Vang Jit, aki egy nem regisztrált neoprotestáns kisegyház alapítója és lelkipásztora, tavaly decemberben vették őrizetbe egy rendőrségi akcióban a gyülekezet több más vezetőjével együtt a délnyugat-kínai Csengtuban.
A csengtui középfokú bíróság hétfői közleménye szerint a lelkipásztort a szabadságvesztésen túl három évre megfosztották politikai jogaitól, továbbá ötvenezer jüan (kétmillió forint) értékű vagyontárgy elkobzására ítélték. Egy, a lelkész családjához közel álló ügyvéd elmondta: Vang feleségének holléte ismeretlen - írja a SCMP.
A 2018 végén zajló rendőrségi akció keretében a Vang által alapított, mintegy ötszáz regisztrált taggal rendelkező kisegyházon kívül még két keresztény gyülekezetet függesztettek fel - az egyik Pekingben, a másik pedig a dél-kínai Kantonban működött.
Peking az utóbbi években szigorította a földalatti keresztény felekezetek ellenőrzését, katolikusokét és protestánsokét egyaránt. Tavaly februárban a vallási ügyekre vonatkozó jogszabályt úgy módosították, hogy a helyi tisztségviselőknek nagyobb hatalmuk legyen az egyházakkal szemben, és súlyosabb büntetéseket vethessenek ki az engedély nélkül zajló vallási rendezvényekre.
2019 márciusában Hszü Hsziao-hung, a kínai állam engedélyével működő protestáns egyházak felügyeletét ellátó bizottság elnöke a kínai hit nyugati hatásoktól való megtisztításának fontosságát hangsúlyozta, és a vallás kínai jellegének további erősítését tűzte ki célul.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
