Hírek
2017. Július 24. 07:33, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Látványos nyitóünnepséggel megkezdődtek az EYOF játékok
Látványos és lendületes nyitóünnepséggel vette kezdetét vasárnap este a győri 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF).
Az ETO Parkban rendezett ünnepség elején felhangzott Grósz Arthur Valentin nyitánya a Győri Filharmonikus Zenekartól. A show első felében fellépett többek között a világbajnok ugrókötelező Bánhegyi Adrienn, a Vaskakas Bábszínház, a Győri Balett és a Győri Nemzeti Színház tánckara, valamint artisták, táncosok, és extrém sportolók. Összesen több mint háromszázan gondoskodtak a helyszínre kilátogatók és a Duna World nézőinek szórakoztatásáról. A látványhoz egy hatszor hat méteres LED-kocka, valamint a nézőknek kiosztott, speciális, világító és villogó karkötők is hozzájárultak.

Köszöntő beszédében Borkai Zsolt polgármester, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, "csodálatos ez a pillanat, amit most együtt élhetünk át. Az EYOF-nak köszönhetően erre az időszakra mindannyian egy nagy családdá válunk".
Hozzátette, a jelenlévő fiatalok sportáguk legkiemelkedőbb tehetségei, akik szemléletükkel példát mutatnak korosztályukban. Felidézte, az EYOF lángja az országjárás során közel száz településre jutott el. Hozzátette, az EYOF "egy kis olimpia az öt karika és a fair play szellemében".
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter leszögezte, Győr az elkövetkező napokban Európa ifjúsági sportjának középpontja lesz.

"A magyar sportnemzet, testben és lélekben egészséges, bátor népként ismernek minket. Világszerte híresek vagyunk sportsikereinkről, és egyre inkább ismertek vagyunk világszínvonalú sportesemények rendezőjeként is" - fejtette ki a miniszter. - "Öröm, hogy itt, az utánpótlás legrangosabb seregszemléjén köszönthetem a jelen utánpótlásbajnokait, a jövő olimpiai, világ- és Európa-bajnokait."
Az olimpiai zászlójának bevonulása után a versenyzők nevében Fehér Nóra tornász, az edzők képviseletében Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, a bírók nevében pedig Petrov Iván, a Győri Úszó Sportegyesület vezetője mondta el az esküt. Ezt követően a résztvevő sportolók is felvonultak, a magyar csapat élén a zászlót az ifjúsági Európa-bajnok cselgáncsozó Sipőcz Richárd vitte. Ezt követően fellobbant az EYOF lángja, melyet Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó gyújtott meg.
Az est zárórészében szerephez jut a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató öt fellépője, a Kerekes Band, a "The Biebers" előadja az idei EYOF himnuszát, az "Itt és most"-ot, majd Steve Aoki amerikai DJ produkciója, valamint tűzijáték zárja az estét.
A hétfőtől vasárnapig tartó viadalon tíz sportágban, 130 versenyszámban vetélkednek a 14 és 18 év közötti fiatalok. A győri eseményre ötven országból 2500 sportoló és 1100 kísérő érkezett, a magyar színeket 152 versenyző képviseli.

Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld
Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést
A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.
2025. November 14. 07:30, péntek | Belföld
Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről
A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
2025. November 13. 07:30, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: a Mercedes létrehozza az első magyarországi kutatás-fejlesztési központját
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a gyermekeket is
A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára feltöltött videóban szerda este.
