Hírek
2020. Április 07. 06:23, kedd |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Letartóztatták a 28-as villamoson elkövetett emberölés két gyanúsítottját
Letartóztatta a fővárosban a 28-as villamoson elkövetett emberölés két gyanúsítottját a Budai Központi Kerületi Bíróság - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben hétfőn.
A megalapozott gyanú szerint április 3-án késő este a 28-as villamoson együtt utazott a három gyanúsított - két férfi és egy nő -, valamint a sértett. Szóváltás alakult ki az egyik férfi és a sértett között, a férfi leköpte a sértett, majd dulakodni kezdtek, és a férfi elővett egy kést. A sértett barátja ezt észlelve a sértett védelmére kelt, azonban ezt a másik férfi gyanúsított megakadályozta, majd a kést tartó gyanúsított mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette. A villamosvezető megállította a szerelvényt, a 3 gyanúsított elfutotta, a nő a tettestől átvette a kést és egy közterületi virágládába rejtette.
Bizonyítottsága esetén a férfiak cselekménye emberölés, a nőé emberöléssel kapcsolatos bűnpártolás megállapítására lehet alkalmas, így a két férfi akár 15 évig, a nő pedig 5 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető.
Az ügyészség a két férfi letartóztatását és a nő bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta.
Az eljárás adatai szerint mindhárom gyanúsított hajléktalan, a nő prostitúcióból él, a két férfi többszörösen büntetett előéletű. Az emberölés feltételezett tettese többszörös visszaeső, feltételes szabadságra bocsátás és más büntetőeljárások hatálya alatt követte el tettét, idén januárban szabadult. A meggyanúsított nő ellen több büntetőeljárás van folyamatban.
A bíróság szerint a két férfi esetében szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt letartóztatásuk indokolt, amit egy hónapra, május 6-ig rendeltek el. A nő esetében elegendő a bűnügyi felügyelet. A két férfi és védőik fellebbeztek a bíróság döntése ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
