Hírek
2018. Június 27. 14:37, szerda |
Külföld
Forrás: mti - fotóillusztráció: pixabay
Lettország országos szükségállapotot hirdetett a szárazság miatt
A lett kormány kedden országos szükségállapotot hirdetett a tartós szárazság miatt.
A kormány rendelkezése mindenekelőtt a földműveseket hivatott védeni a hitelezők követeléseitől, a veszteségek megtérítését azonban nem vállalja magára az állam - közölte Janis Duklavs mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető hozzáfűzte: arra kérte az Európai Bizottságot, hogy a mezőgazdasági támogatásokat a szokásosnál korábban folyósítsa.
Duklavs szerint egyelőre még folyik a veszteségek felmérése.
Korábbi nyilatkozatában a miniszter hangsúlyozta, hogy a szárazság eddig is komoly veszteségeket okozott már a mezőgazdaságnak. Mint mondta, előrejelzések szerint egyes térségekben a termés 20-30 százaléka elveszett, s ezért 25 község fordult a tárcához a szükségállapot elrendelését kérve.
A május óta tartó szárazság leginkább a nyugati fekvésű Kurzeme régiót sújtja. Egy helyi földműves elmondta, hogy miközben tavaly túl sok eső esett, ami miatt árvizek is voltak, az idén fordított a helyzet, egyes helyeken április óta nem volt csapadék, sok szántóföld kiszáradt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
