Városlista
2025. március 4, kedd - Kázmér

Hírek

2012. Augusztus 06. 15:53, hétfő | Sport
Forrás: MTI Fotó: Kollányi Péter

London 2012 - Sidi hatodik a kisöbű szabadpuska összetett számában

London 2012 - Sidi hatodik a kisöbű szabadpuska összetett számában

Sidi Péter a hatodik helyen végzett a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában a londoni olimpia hétfői versenynapján.

A szám komáromi világ- és Európa-bajnoka az alapversenyben 1168 körrel - három társával együtt - a nyolcadik helyen zárt, és a szétlövésben drámai körülmények között, 0,1-es különbséggel végül beverekedte magát a nyolcas döntőbe. A hátránya viszont jelentős, 12 környi volt az élen álló olasz Niccolo Camprianival, a játékok légpuska számának ezüstérmesével szemben, de még a dobogótól is három körrel volt lemaradva.
Sidi jól kezdte a tíz, álló helyzetű lövésből álló finálét, négy lövés után a hetedik, hetet követően pedig a hatodik helyen állt. Innen viszont már nem tudott előrébb lépni az alapversenyben összeszedett hátránya miatt. A magyar sportlövő 101 körrel az egész fináléban a második legjobban célzott, ennek köszönhetően jött fel pontszerző helyre. A döntőben az utolsó lövésével végül az ezüstérmet megcsípő dél-koreai Kim Dzsong Hjun volt pontosabb nála.
Sidi 1269 körrel fejezte be a versenyt.
Az aranyérmet az alapversenyt nagy fölénnyel, 1180 körös olimpiai csúccsal megnyerő olasz Niccolo Campriani érdemelte ki.
Eredmény:
kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett, olimpiai bajnok:
------------------------------------------------------------
Niccolo Campriani (Olaszország) 1278,5 kör (alapverseny: 1180 kör)
2. Kim Dzsong Hjun (Koreai Köztársaság) 1272,5 (1171)
3. Matthews Emmons (Egyesült Államok) 1271,3 (1172)
...6. SIDI PÉTER 1269,0 (1168)

Címkék: Olimpia-London2012

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 03. 07:40, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Nem bírt egymással a Ferencváros és a Győr

A címvédő Ferencváros házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott az ETO FC Győrrel a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2025. Március 03. 07:38, hétfő | Sport

Női kézilabda MK - Hétméteresekkel nyert, sorozatban negyedszer a Ferencvárosé a trófea

A címvédő Ferencváros nyerte a női kézilabda Magyar Kupát azzal, hogy a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában 23-23-as rendes játékidő után hétméteresekkel 2-1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-aranyérmes Győrt.

2025. Március 02. 08:06, vasárnap | Sport

Győzelemmel mutatkozott be a Diósgyőr litván vezetőedzője

Az éllovas Puskás Akadémia 2-1-re kikapott a Diósgyőri VTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának második szombati mérkőzésén.

2025. Március 02. 08:06, vasárnap | Sport

FA Kupa - Kerkez Milosék 11-esekkel jutottak be a negyeddöntőbe

A magyar válogatott Kerkez Milos csapata, a Bournemouth tizenegyesekkel legyőzte a vendég Wolverhampton Wandererst szombaton az angol labdarúgó FA Kupa nyolcaddöntőjében.