Hírek
2018. Május 31. 05:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Megölt egy hajléktalant és sorozatban rabolt Baranyában - élete végéig ülhet
Jogerősen tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi ítélőtábla szerdán azt a férfit, akit egy hajléktalan megölésével,
valamint azzal vádoltak, hogy társaival több mint egy tucat betörést, rablást követett el 2013-ban és 2014-ben Baranyában - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.
Az ítélőtábla ezzel helyben hagyta a Pécsi Törvényszék múlt év októberi ítéletét. A 34 éves, többszörös visszaeső elsőrendű vádlott, K. Krisztiánt aljas indokból elkövetett emberölésben, életveszélyt okozó testi sértés kísérletében, súlyos testi sértésben, rablásban, lőfegyverrel visszaélésben és lopásban is bűnösnek találták.
A közlemény szerint az elsőrendű vádlott társai az emberölésben nem vettek részt, a többi erőszakos és vagyon elleni bűncselekmény nagy részében társtettesként és bűnsegédként működtek közre.
K. Krisztián egy társasház lépcsőházában acélcsővel bántalmazott két hajléktalant, miután az épületben takarító élettársa jelezte neki, hogy ottlétük gondot jelent a számára. Mivel az ügyben eljárás indult, és a vádlott el akarta kerülni a felelősségre vonást, megkereste és bozótvágóval támadta meg az egyik hajléktalant, aki a kórházban belehalt sebeibe.
A férfinak anyagi gondjai voltak, ezért hat társával irodákba, lakásokba tört be, ahonnan pénzt és különböző tárgyakat vittek el. A zsákmányt a társaság tagjai kevesellték, ezért éles lőfegyvert, gáz-riasztópisztolyt, maszkokat, viperákat és egyéb, rabláshoz is alkalmas eszközöket szereztek be, azokkal dohányboltokat is megtámadtak. K. Krisztián kétszer gázfegyverrel a trafikok eladóira is rálőtt.
A rendőrség akkor fogta el őket, amikor egy pécsi ékszerbolt kirablását tervezték.
Októberben K. Krisztián hat társa közül négyen kaptak egy év és tizenhárom év közötti börtön- vagy fegyházbüntetést, a törvényszéki büntetőtanács egy vádlottat két év, három évre felfüggesztett börtönnel, egyet 180 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott.
A hét vádlott közül öt fellebbezett a törvényszék ítélete ellen.
A fellebbezések nyomán eljáró Pécsi Ítélőtábla - az írásos összegzés szerint - az első- és a másodrendű vádlott esetében a rablás előkészületében mellőzte a társtettességre utalást. A negyedrendű vádlott büntetését egy év szabadságvesztésre enyhítette, annak végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 20. 13:00, szerda | Belföld
Vitézy Dávid: a MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Május 20. 11:00, szerda | Belföld
Kegyelmi ügy - Répássy Róbert: szabályos, de nem szokásos eljárásban történt a miniszteri ellenjegyzés
2026. Május 20. 10:00, szerda | Belföld
Lannert Judit: mától egy új, 21. századi tanuló társadalom kialakításán dolgozunk
2026. Május 20. 07:03, szerda | Belföld
Magyar Péter: visszakerültek megérdemelt helyükre a magyar-lengyel kapcsolatok
Magyar Péter örül, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre.
