Hírek
2018. Augusztus 30. 07:27, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Módosulhat a bírósági végrehajtási törvény
Gyorsabbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé válhatnak a végrehajtási eljárások egy most készülő új törvénymódosítás nyomán, amelyről akár már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés; zajlik a végrehajtói állomány megújítása is
- írta csütörtöki számában a Magyar Idők.
Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a lapnak elmondta, hogy a jogszabályi változtatások leginkább technikai részleteket érinthetnek majd, az új paragrafusok ezzel együtt is fontosak lehetnek mind az adósoknak, mind a hitelezőknek. Megjegyezte, hogy a szakmai egyeztetés során a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar már elküldte javaslatait a szaktárcának.
Az elnök beszélt arról is, hogy a napokban harminc új végrehajtó tette le az esküt, valamennyiüknek van jogi diplomája és végrehajtói szakvizsgája. Velük együtt körülbelül kétszáz végrehajtó dolgozik az országban, további húsz hely ugyanakkor még kiadó, de hamarosan ezeket a posztokat is betöltik.
A hatályos előírások szerint ma már senki nem lehet végrehajtó jogi diploma híján, emiatt az év elején körülbelül két tucat olyan végrehajtó hagyta el a pályát, akinek nem volt megfelelő végzettsége. Schadl György elmondta, hogy jelenleg nagyjából 25 kolléga jár egyetemre, és mintegy harmincan vannak, akik közel állnak a nyugdíjhoz, ezért tőlük a törvény már nem követelte meg, hogy beiratkozzanak az egyetemre - olvasható a Magyar Időkben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
