Városlista
2025. november 14, péntek - Aliz

Hírek

2018. Március 20. 19:05, kedd | Bulvár
Forrás: infovárosok

Muri Enikő: Kicsit még mindig naiv vagyok ehhez a világhoz

Muri Enikő: Kicsit még mindig naiv vagyok ehhez a világhoz

A Sláger TV Nekünk8 című műsorában Zoltán Erika a magyar zenei élet jeles képviselőit látja vendégül.

A szerda esténként jelentkező adásokban megismerhetünk feltörekvő új előadókat, de találkozhatunk a már megszokott, ismerős arcokkal is: ezen a héten többek között a New Level Empire és a Muri Enikővel megújult Sugarloaf zenekar lesznek a műsor vendégei.

A 2012-ben alakult New Level Empire meghatározó tagja a magyar könnyűzenének, elsők között kezdtek zenekari szinten elektronikus zenével foglalkozni. 2014-ben a Dal középdöntőjéig jutottak, majd 2015 nyarán Sun Of The Sun című dalukkal szinte minden rádiós slágerlista élére kerültek. A zenekar gőzerővel készül a fesztiválszezonra, nemrég jelent meg első magyar nyelvű nagylemezük és alig várják, hogy élőben is bemutathassák a közönségnek.

Legújabb slágerük, a Beléd fulladnék rádiós listavezető, tavasszal pedig érkezik az Oda futhatnánk című daluk. A zenekar történetében először idén több klubkoncert is várható, a fesztiválszezonra pedig egy teljesen új műsorral készülnek - Zoláék többek között erről is beszámolnak a műsorban.



A New Level Empire mellett Zoltán Erika a Sugarloaf-ot is vendégül látta a forgatáson, akik 23 éve színesítik a magyar zenei palettát. Több énekesnő-váltás után egy éve Muri Enikő erősíti a csapatot, aki nagyon büszke, hogy egy ilyen nagy múltú bandában énekelhet.

„Egy éve tart a közös zenélés, szerintem teljesen beépültem a zenekarba, amire nagyon-nagyon büszke vagyok. Amennyire spontán jött az ötlet, annyira jól alakult a dolog” – kezdte az énekesnő, aki komoly stílusváltáson esett át, és egy teljesen más arcát mutatja a színpadon. „Ebben a formációban mutathatok mást is, mint eddig, aminek nagyon örülök. Az elmúlt 23 évben a Sugarloaf volt az a zenekar, akik mindig merték vállalni azt, ami más, megosztó. Ez volt az, ami annyira megtetszett bennük. Vadabb lett a stílusom, de ez nem jelenti azt, hogy emberileg is totálisan megváltoztam. Ez egy karakter, amit színpadra viszek, és imádom. Mint Muri Enikő, visszahúzódó vagyok, kicsit még mindig naiv ehhez a világhoz, de ezt most nagyon élvezem, mert csinálhatok valami mást is, ami nem teljesen én vagyok. Ez egy olyan énem, ami eddig még rejtőzködött” – tette hozzá Muri Enikő.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár

Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő

2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár

Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre

Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.

2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár

Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke

2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár

Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város

Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.