Hírek
2015. Június 24. 14:53, szerda |
Bulvár
Forrás: Fénypont Média
Muri Enikőék romantikus elő nászúton jártak
Együtt járásuk első évfordulóján lett menyasszony Muri Enikő. Párja, Szente Károly hetekig szervezte a lánykérést. Több cinkostárs kellett ahhoz, hogy a nap végén mindketten zokogva álljanak egymással szemben.
„Kislányként sokat álmodoztam arról, hogy milyen lesz az, ha megkérik a kezemet. Biztos voltam benne, hogy a párom térdre ereszkedik majd, én meg mosolyogva mondok igent – meséli a fiatal színésznő – nos ebből szinte semmi sem lett. Vacsora után, amikor is titkon reménykedtem benne, hogy megtörténik a nagy pillanat, csalódottan érkeztünk haza. Amikor benyitottam a lakásba minden gyönyörűen fel volt díszítve. A romantikus pillanatban Karesszal összenéztünk és zokogni kezdtünk, na így lettem menyasszony.”

A fiatalok bár együtt élnek, de nagyon kevés idejük jut egymásra. Az első évfordulójukat is segítséggel tudták együtt tölteni. Károly több kollégát és családtagot is beavatott tervébe, hogy sikerüljön a meglepetés. Az eljegyzésüket követő héten pedig minden programjukat lemondva elszökte egy pár napra, elő nászútra az ország legromantikusabb szállodájába az egerszalóki Mesés Shiraz Hotelbe.
„Az esküvőnket jövő nyárra tervezzük. Még nem tudjuk a helyszínt, de abban biztosak vagyunk igazi nagy hagyományos lagzink lesz. Nászútra pedig lehet, hogy a mesés keletre utazunk. Kedvet kaptunk Egerszalókon, ahol én már visszatérő vendég vagyok!”- mosolyog Enikő.

„Encivel mindketten nagyon romantikusak vagyunk. Ezért a lánykérés és az elő nászút is a romantika jegyében zajlott. – kapcsolódik be a büszke vőlegény – a hammam béli páros masszázs alatt rég nem érzett nyugalom szállt meg minket. Enikő ragaszkodott hozzá, hogy kipróbáljuk a hammamot, mert amikor legutóbb Egerszalókon járt, akkor nagy élmény maradt neki a gőzszeánsz és persze az elmaradhatatlan menta tea, amiből még haza is vitt egy kis kóstolót.”

„Ha már a megújult Shiraz Hotelben jártunk, mindjárt a nászutas lakosztályt választottuk. Évekkel ezelőtt a barátnőmmel töltöttünk itt néhány csajos napot, most pedig a szerelmemmel, akivel minden romantikus szolgáltatást kipróbáltunk. Az új fürdőház és a kültéri medence lett a kedvencünk. Nagyon elgondolkoztunk, hogy mikor térjünk vissza.” – mosolyog Enikő.
Enikő és Károly nyara ugyanis a munkáról szól. Enikő az Operett színházban a Fame című musicalt próbálja, míg Karesz útnak indul a társulattal. Több vidéki nagyvárosban és külföldön adják elő a Csárdáskirálynőt.
„Sokszor csak telefonon hallom a párom hangját – nevet Enikő – ezért alig várjuk a nyár végét, mert akkor tudunk néhány napot nyaralni. Akkor többek között a már törzshelyünkké vált Egerszalókra is visszatérünk.”
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár
Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
