Hírek
2017. Április 15. 07:20, szombat |
Életmód
Forrás: mti
Nagyon fogy a sonka, a tojás, a csoki és a piac húsvétkor
Jelentősen nőtt a sonka, a tojás, a csokoládé és az alkoholos italok forgalma tavaly húsvétkor a KSH összesítése alapján, a nagyobb áruházak idén is jelentős forgalomra számítanak.
A KSH tájékoztatása szerint a húsvétkor sonkára és szalámira kiadott összeg (fejenként 1209 forint) csaknem 40 százalékkal volt magasabb a havi átlagértéknél 2016-ban. A tojás esetében ez az arány megközelítette a 25 százalékot, alkoholos italoknál pedig a 75 százalékot. A fejenkénti 0,7 kilogrammos húsvéti sonka- és szalámifogyasztás több mint a másfélszerese volt az éves átlagos mennyiségnek, a 15 darabos tojásfogyasztás pedig negyedével haladta meg azt - írták.
A KSH összesítése alapján a háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása 2016 márciusában megközelítette a 75 ezer forintot, ennek csaknem 30 százalékát az élelmiszerek és az alkoholos italok tették ki.
Az MTI által korábban megkérdezett üzletláncok idén is erős forgalomra számítanak, várakozásaik szerint a sonka, a tojás és a csokoládé lehet a legkeresettebb termék. A Spar szerint egyes húsfélék forgalma akár 50 százalékkal, az édességeké pedig 70 százalékkal is nőhet az ünnepi héten.
Az Auchan éves forgalmának csaknem 10 százalékát a húsvéti időszakban teljesíti, a legkeresettebbek náluk is a sonkafélék, a tojás, a húsvéti édességek és a kalácsfélék.
A Tesco áruházaiban a húsvéti ünnepeket megelőző három hét a második legforgalmasabb periódus a karácsony után: füstölt sonkából ilyenkor annyit adnak el, mint az átlagos időszakban fél év alatt. Hozzátették, hogy az utóbbi években egyre inkább a jobb minőségű termékeket keresik a vásárlók.
A Baromfi Termék Tanács tájékoztatása szerint a húsvéti szezonban átlagosan 200-230 millió tojás fogy, ami az éves fogyasztás 8-10 százalékát jelenti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:35, péntek | Életmód
Hétfő éjjel tetőzik a Leonidák meteorraj
Közelednek az év leggyorsabb hullócsillagai: hétfőről keddre virradó éjszaka tetőzik a Leonidák meteorraj, amikor óránként akár 15 hullócsillag is feltűnhet az égbolton
2025. November 14. 07:28, péntek | Életmód
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns történelmi kiállítással várja az érdeklődőket
2025. November 12. 07:22, szerda | Életmód
Idén ugyanannyit szánnak a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly egy kutatás szerint
Az idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonyi ajándékra, mint tavaly, átlagosan 75 ezer forintot a Yettel országos reprezentatív kutatása szerint.
2025. November 11. 07:39, kedd | Életmód
November végéig lehet szavazni az Év fájára
November 30-ig lehet szavazni az Év fájára, amelynek három jelöltje a kecskefűz, a hamvas éger és a rezgő nyár - közölte az Országos Erdészeti Egyesület hétfőn az MTI-vel.
