Hírek
2011. November 28. 13:44, hétfő |
Külföld
Forrás: mno.hu
Obama elfeledkezett Istenről?
Az elnök mindenkinek hálát adott hálaadás napi beszédében, egyedül a legfontosabb személyről felejtkezett el – háborognak a konzervatív kommentátorok.
Az elnök szokásos heti internetes üzenetében elmondta, az ünnepet úgy fogja tölteni, mint minden amerikai: jókat eszik, focit néz, és arra gondol, milyen szerencsés, hogy ebben az országban élhet, és a nehézségek ellenére is reménykedhet egy vidámabb jövőben. Köszönetet mondott a tengerentúlon szolgáló katonáknak, a szegényeket segítő önkénteseknek és a zarándokoknak, az első telepeseknek és más hazafiaknak, akik azzá tették az Egyesült Államokat, ami.
A konzervatív kommentátoroknak valaki nagyon hiányzott a felsorolásból: a Mindenható. „Az amerikaiak 86 százaléka hisz valamilyen isteni lényben: legyen az Allah vagy Isten. Azt hiszem, egy ilyen valaki igazán megérdemelné, hogy megemlítsék – fogalmazott Eric Bolling, a Fox News műsorvezetője. – Szörnyen érzem magam” – tette hozzá. Ben Shapiro újságíró „hihetetlennek” nevezte, hogy az elnök nem beszélt az Úrról a „hagyományosan vallásos töltetű” ünnep kapcsán – bár nem lepődött meg, hiszen Obama köztudomásúan „harcos ateista”.
(New York Daily News, nydailynews.com)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: a pokol fog Iránra szabadulni, ha nem köt megállapodást
Donald Trump szerint a \"pokol fog Iránra szabadulni\", amennyiben két napon belül nem köt megállapodást - az amerikai elnök internetes bejegyzésben szombaton adott ismételt ultimátumot a teheráni vezetésnek.
2026. Április 04. 16:00, szombat | Külföld
Az amerikai kormány rekordösszegű, 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést tervez 2027-re
A washingtoni Fehér Ház 1500 milliárd dolláros védelmi költségvetést javasol az Egyesült Államok számára 2027-re - derül ki az elnöki hivatal által pénteken kiadott tervezetből.
