Hírek
2018. Február 27. 14:07, kedd |
Kék hírek
Forrás: mti
Országos hálózatú drogterjesztő bandát számoltak fel Nógrádban
Az ügyben huszonöt ember ellen folyik büntetőeljárás, nyolcan előzetes letartóztatásban vannak közülük.
Nógrád megyében olyan kábítószerrel kereskedő bűnszervezetet számoltak fel, amely Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Pest, Zala és Somogy megyére is kiterjesztette tevékenységét.
Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek kedden elmondta: lezárták a nyomozást és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre.
Az ügyben huszonöt ember ellen folyik büntetőeljárás, nyolcan előzetes letartóztatásban vannak közülük.
Tizenhárom - őrhalmi, endrefalvi, mohorai, hugyagi és salgótarjáni - vádlott ellen bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények, tizenkettő ellen kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények miatt javasolnak vádemelést.
A házkutatásokon csaknem egy kilogramm különböző színű port és kristályos anyagot, több mint kétkilónyi növényi törmeléket, valamint kábítószer és pszichoaktív anyag előállításához, értékesítéséhez szükséges tárgyakat és készpénzt foglaltak le. A 32 éves O. Attila salgótarjáni lakhelyén a rendőrök egy a drog előállítására kialakított helyiségre is bukkantak.
A nyomozás adatai alapján a 27 éves őrhalmi K. Attila 2017 januárja előtt különböző kábítószereket és pszichoaktív anyagokat szerzett be és értékesített, majd a beszerzésre és továbbértékesítésre hálózatot alakított ki.
A kábítószerből 2016 őszén két nő is fogyasztott. Ők ezután - a szakértői vélemény szerint emiatt - életveszélyes állapotba kerültek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
