Hírek
2015. Május 12. 12:00, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
Öt év alatt ugrásszerűen nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya
Öt év alatt kilencről húsz százalékra nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon.
Mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Martos Évát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az OÉTI múlt héten publikálta 2014-es országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatának eredményeit, amelyek szerint tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete.
A főigazgató-helyettes arról beszélt: annak élettani magyarázatai is vannak, hogy az életkorral nő a túlsúlyosak és elhízottak aránya. Ám más okai lehetnek annak, hogy 2009-hez képest a 18-34 év közötti elhízott férfiak aránya 9-ről 20 százalékra nőtt. Ennek lehetséges okai között említette a mozgásszegény életmódot és a marketing hatását, vagyis, hogy az emberek sokszor kis távokra is autóval mennek, illetve, hogy az elmúlt húsz évben másfél-kétszeresére nőttek az ételadagok.
Emellett még rengeteg összetevője van az Európában általános jelenségnek - mondta, hozzátéve: egy napokban tartott nemzetközi konferencia is azzal a tanulsággal zárult, hogy az egyén, a szülő, a család és a társadalom felelőssége mind fontos tényező.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
2026. Július 21. 07:30, kedd | Életmód
GVH: megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu
2026. Július 20. 16:00, hétfő | Életmód
Mundruczó Kornél átvette a palicsi filmfesztivál életműdíját
2026. Július 19. 15:00, vasárnap | Életmód
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt tavaly Magyarország élőfakészlete
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt Magyarország élőfakészlete 2025-ben: 419 055 552 köbméterről 423 012 239 köbméterre változott az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdőrendezési Főosztályának tájékoztatása szerint
