Hírek
2016. Április 23. 05:00, szombat |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Párizsi klímaegyezmény: a francia elnök cselekvést sürget a klímaegyezmény megvalósításában
A nemzetközi klímavédelmi egyezmény ENSZ-székházban rendezett aláírási ceremóniáján, pénteken felszólaló politikusok történelmi egyezményről beszéltek, Francois Hollande francia államfő pedig azt sürgette,
hogy a megállapodás megszületése után az ahhoz csatlakozók immár mielőbb cselekedjenek is, és tegyenek meg mindent az egyezményben foglaltak megvalósításának érdekében.
A francia elnök felhívással fordult az aláírók közé tartozó Európai Unióhoz is, hogy még az idén ratifikálja az egyezményt.
Az előzetes programmal ellentétben szólásra emelkedett John Kerry amerikai külügyminiszter is, aki kiemelte, hogy az egyezmény meglódíthatja a gazdaság magánszektorát, s ezzel lökést adhat a világgazdaságnak is.
A külügyminiszter Nelson Mandela néhai dél-afrikai vezetőt idézve azt mondta: a dolgok mindig lehetetlennek tűnnek, egészen addig, míg lehetségessé nem válnak. Kerry egyúttal azt ígérte, hogy az amerikai törvényhozás még az idén ratifikálja a párizsi egyezményt.
Az aláírások ceremóniájának megkezdése előtt pódiumra lépett Leonardo DiCaprio amerikai színész is, akinek alapítványa tavaly 15 millió dollárt ajánlott fel környezetvédelmi csoportok támogatására. Rövid beszédében Leonardo DiCaprio úgy fogalmazott: a jelenlévők képviselik az utolsó esélyt a világ számára.
Az aláírási ceremónián 171 ország képviselteti magát. Azok az országok, amelyek péntekig nem jelezték, hogy aláírják az egyezményt - köztük a világ legnagyobb olajtermelői közé tartozók is, például Szaúd-Arábia, Irak, Nigéria - szintén az év végéig csatlakozhatnak hozzá.
Dilma Rousseff brazil államfő - egyedüliként a pénteken felszólalók közül - beszédében kitért országa belpolitikai helyzetére is, s azt mondta, hogy a brazilok képesek lesznek megakadályozni "a demokrácia visszavetését".
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld
Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -
2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját
Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.
