Hírek
2014. Október 10. 11:45, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Román-magyar - Dárdai: nincs veszélyérzetem
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az elutazás előtt közvetlenül azt mondta, nincs benne veszélyérzet a szombati, romániai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt.
"Meg vagyok elégedve, jól dolgoztak a fiúk, jobban is, mint vártam, ezért is vagyok rendkívül nyugodt" - jelentette ki a 38 éves szakvezető pénteken délelőtt, a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, jól sikerült a csapat fizikális és mentális felkészítése is, így nem lehet kifogás majd a meccset illetően.
Dárdai a kezdő tizeneggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a keretben két játékosnak kisebb sérülése van, ami befolyásolhatja a döntését, de azt nem kívánta elárulni, kikről van szó. Ugyanakkor az M1 Ma Reggel című műsorában korábban úgy nyilatkozott: Stieber Zoltán és Korcsmár Zsolt a csütörtöki edzésen megsérült.
Arra az újságírói kérdésre, miszerint sikerült-e elérnie, hogy megakadályozza a játékosok túlpörgését, az edzői pályafutása első válogatott meccsére készülő szakember úgy felelt, hogy szerdán meg kellett szakítani a tréninget a túlzott rohanás miatt. Megjegyezte, sokkal nehezebb a túlmotivált játékosokat visszafogni, mint egy futballistát "rugdosni", hogy dolgozzon nagyobb elánnal.
Dzsudzsák Balázs kijelentette, nem foglalkoznak azzal, hogy mióta nem nyert a nemzeti együttes Romániában (56 éve). Mint mondta, minden körülmény adott volt, hogy tökéletesen felkészüljenek, nyugodtan teltek a napok a telki edzőtáborban. A Dinamo Moszkva szélsőjével egyetértve Juhász Roland is úgy vélte, jó felkészülésen vannak túl.
Dárdai személyét illetően Dzsudzsák azt emelte ki, hogy a pozitív attitűd, amit képvisel, azt eredményezte, hogy tele voltak önbizalommal az edzéseken és elhitette velük, nem rosszabbak, mint a románok. Juhász szerint Dárdai azt képviseli edzőként, amit játékosként is, a német mentalitást hozta magával a válogatottba.
A magyar csapat szombaton - közép-európai idő szerint - 18 órától csap össze a román együttessel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
