Hírek
2013. Július 25. 10:44, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Sportlövő a túszejtő
Hozzáértő módon kezelte fegyverét az a férfi, aki csütörtök reggel fegyverrel túszul ejtette feleségét Szigetszentmiklóson. Kiderült, hogy a férfi sportlövő - mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója az újságíróknak.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint egy 30 év körüli férfi ejtette túszul feleségét, akivel három éve külön élnek, és a napokban mondták volna ki a válást. Csütörtök reggel azonban a férfi fegyverrel kényszerítve beültette autójába a nőt, majd több helyszínt követően Szigetszentmiklós határában, a Csepeli út egyik bekötő útján álltak meg. Itt a nő menekülni próbált. A férfi ekkor 6-8 lövést adott le, de a nőt nem találta el. A segítségére érkező férfi keze azonban megsérült.
A TEK akcióját a helyszínen személyesen irányító Hajdu János elmondta, kiérkezésükig a helyi rendőrök tartották a kapcsolatot a túszejtővel. Ezt követően a TEK túszejtéssel foglalkozó szakemberének sikerült elérnie, hogy a férfi eltegye fegyverét és eltávolodjon a nőtől. Amikor a túszejtő autója felé tartott, a TEK munkatársai egy úgynevezett nem halálos fegyverrel ártalmatlanították a férfit.
Hajdu János azt mondta: a túszejtő és felesége is csak kisebb hámsérüléseket szenvedett. A helyszínen mintegy fél tucat rendőrautó van. A helyszínelés fél tizenegykor is zajlott.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a túszejtő egy 35 éves csepeli férfi, a felesége 33 éves, a nő segítségére érkező férfi 28 éves halászteleki lakos.
A Csepeli út környékén történt lövöldözés körülményei egyelőre tisztázatlanok, csupán annyit tudni, hogy a támadó többször meglőtte a felesége társaságában lévő férfit, aki megsérült, ezért a mentők kórházba vitték. A gyanúsítottat kihallgatása folyamatban van. Megkezdődött a tanúk felkutatása és meghallgatása, illetve a helyszíni szemle is – tette hozzá a szóvivő.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
