Hírek
2018. Február 08. 07:22, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével kezdődött a Magyar Filmhét

Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével vette kezdetét a 4. Magyar Filmhét, amelyen február 8. és 11. között öt kategóriában összesen 131 alkotást vetítenek.
A tavaly bemutatott magyar filmek teljes arzenálja látható február 11-ig a fővárosi Corvin moziban a 4. Magyar Filmhéten - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a szerda esti megnyitón, Budapesten.
Kiemelte: a filmhét Szabó István Bizalom című digitálisan felújított filmjének vetítésével veszi kezdetét, amellyel tisztelegni kívánnak a néhány hét múlva 80. születésnapját ünneplő Oscar-díjas filmrendező előtt.
Felidézte, hogy a rendező öt filmjét jelölték az Amerikai Filmakadémia legrangosabb díjára: elsőként a Bizalom című 1979-ben készített filmjét, majd a Mephistót, amelyért 1982-ben át is vehette a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrot. A Redl ezredes című alkotását 1986-ban, a Hanussen-t 1989-ben jelölték Oscar-díjra, a Csodálatos Júliában nyújtott alakításáért pedig a főszereplő Annette Beninget jelölte az Amerikai Filmakadémia a legjobb női főszereplőknek járó elismerésre.
"Istvánnal a Bizalom volt az első közös filmünk, és az egy elképesztő dolog volt számomra, hogy ő már ez előtt is figyelte a pályámat, munkámat" - emlékezett vissza Koltai Lajos operatőr, akivel Szabó István 40 éve dolgozik együtt.
Koltai Lajos felidézte, hogy a rendező a Bizalom című filmnél arra kérte, dramaturgiailag alkossák meg azt az egyedi színvilágot, amelynél a szereplők "állapota is jelen van" a vásznon, mutassák be képekkel és színekkel is, hogy milyen közel kerülnek egymáshoz a történet szereplői egy teljesen lehetetlen helyzetben, közegben.
Hozzátette: "István a szavaival és instrukcióival, én pedig a fénnyel próbáltam meg az arcokat jó szóra bírni az ügyünk érdekében".
Az 1944-ben játszódó film két ember nem mindennapi találkozásának, együttlétének és a köztük kibontakozó érzelmeknek a történetét meséli el, de szól a kapcsolat "lebontásáról", az egyedüllétről és a bizalmatlanságról is.
"István minden filmjében az embert keresi, aki a történelemben valahol próbálja megtalálni a helyét" - fogalmazott Koltai Lajos. Hozzátette: "minden filmünk arról szól, hogyan keresi meg az ember a saját identitását, hogy néz szembe magával, mikor ölt maszkot, és mikor gondolja úgy, hogy a maszkot le tudja venni, és szembe tud nézni magával, egy jófajta tükörben."
Az idei filmét programjában szerepel mind a 18, tavaly bemutatott magyar nagyjátékfilm, köztük a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Pappa Pia és az Aurora Borealis is, valamint 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció is. A vetített filmek közül 76 készült a Magyar média mecenatúra program támogatásával.
A mustra díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott munkák és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.
Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 19. 07:52, szombat | Belföld
Hőség - Vasárnaptól csütörtök éjfélig a másodfokú hőségriasztást rendeltek el
Hétvégétől ismét tartós kánikulára kell számítani, ezért vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.
2025. Július 19. 07:49, szombat | Belföld
Kósa Lajos bejelentette, hogy megvan a nemzet aranya
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál