Hírek
2018. Augusztus 21. 12:58, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Több mint 100 filmet vetítenek a második Hét Domb Filmfesztiválon
Hét nap alatt több mint száz filmet láthat a közönség a második Hét Domb Filmfesztiválon, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - mondta el Magyar Ferenc fesztiváligazgató kedden Budapesten.
A versenyprogramba beválogatott 60 alkotást Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálja el - fűzte hozzá a sajtótájékoztatón.
Kiemelte: a diákfilmekkel együtt meghirdetett hét kategóriában idén összesen 191 magyar alkotást neveztek a seregszemlére.
Az ingyenes vetítések mellett szakmai beszélgetések is várják a közönséget a versenyfilmek alkotóival pénteken és szombaton, de jelen lesz a pécsi Total Art műhely is, amely a rajzfilmgyártás alapjaira fogja tanítani a gyerekeket.
Hoppál Péter, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke hangsúlyozta: a elmúlt években új reneszánszába lépett a magyar film, sorozatban jelennek meg a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon szereplő és ott díjakat elnyerő magyar alkotások.
A komlói mustra ikerfesztiválja a nemzetközi műveket bemutató Seven Hills International Filmfestival (SHIFF), amelyet Pécsett rendeznek szintén szeptember 3. és 9. között - tette hozzá.
A Hét Domb Filmfesztivál zsűrijének elnöke, Rófusz Ferenc kiemelte, hogy a versenyprogramba beválogatott művek nagyon magas szakmai minőséget képviselnek.
A kategóriák - dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm, egyéb film és diákfilm - első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint.
Polics József, Komló polgármestere úgy fogalmazott: hatalmas lehetőség Komló számára a filmfesztivál, hiszen az észak-baranyai városban, ahol jelenleg nem működik mozi, nagyon nagy igény van a közösségben megélt magas kultúrára.
A sajtótájékoztatón Magyar Ferenc kitért arra is: azért, hogy ne kerüljenek a feledés homályába a fesztiválon vetített alkotások, létrehoznak egy internetes felületet, ahonnan a helyi médiumok, televíziók válogathatnak be filmeket a saját adásukba.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
