Hírek
2019. Március 27. 09:51, szerda |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Több mint másfélmilliót raboltak fegyverrel
Befejezték a budapesti nyomozók annak a két férfinak az ügyét, akik több mint 1,5 millió forintot raboltak négy dohányboltból.
A 27 éves D. Dániel még 2018 februárjában fegyverrel kirabolt egy IX. és XVII. kerületi dohányboltot. A férfi a fegyverrel megfenyegette az eladókat, és a bevételt követelte, majd a pénzzel együtt elmenekült. Sz. Dániel 2018. június 4-én éjszaka rabolt ki Budapest XVII. kerületében egy dohányboltot, majd két hónappal később, 2018. augusztus 4-én ugyanazt a rákosmenti trafikot rabolták ki. Akkor D. Dániel ment be fegyverrel az üzletbe, közben társa Sz. Dániel figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését, majd együtt elmenekültek. A rablók a bűncselekmények során több mint 1,5 millió forintot vittek el. Az eladók közül senki sem sérült meg.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai azonosították az elkövetőket és 2018. szeptember 2-án elfogták őket, majd fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók Sz. Dániel lakásán megtaláltak és lefoglaltak egy gázriasztó fegyvert.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
