Hírek
2023. Február 15. 06:00, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Törökországi földrengés - Átlépte a 40 ezret a halálos áldozatok száma
Kedden átlépte a 40 ezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd este az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni.
Erdogan felszólalásában elmondta, hogy a sérültek közül 13 208-at továbbra is kórházban ápolnak. A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint 105 505-en sebesültek meg a múlt hétfői földrengések következtében.
A török államfő rámutatott: minden szakértő egyetért abban, hogy kivételes természeti esemény történt, amellyel a legerősebb atombombák százainak megfelelő energia szabadult fel.
Ismertette, hogy 47 ezer épület és benne 211 ezer ingatlan vagy megsemmisült, vagy súlyosan megrongálódott, és sürgősen el kell bontani.
A török vezető jelezte: március elején már hozzá is látnak 30 ezer épület felhúzásához. Az a céljuk, hogy a földrengés sújtotta régióban egy éven belül annyi minőségi és biztonságos ingatlan építését fejezzék be, amely fedezi a szükségletet - tette hozzá.
Erdogan beszámolt arról is, hogy az AFAD számláján 8,3 milliárd líra (mintegy 155,2 milliárd forint) adomány gyűlt össze a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térség számára.
Beszédében kiemelte: a kormányzat az elhunytak hozzátartozóinak első körben 100 ezer líra (mintegy 1,9 millió forint) anyagi segítséget nyújt.
Kedden, a február 6-i szerencsétlenség óta először ült össze Ankarában a török kormányzat. A tanácskozást ezúttal kivételesen nem az államfői palotában, hanem a katasztrófavédelem központjában tartották. Több olyan miniszter, aki a katasztrófa helyszínén tartózkodik, videóhívás keretében vett részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pont a múlt heti földrengéssorozat volt.
Mindeközben kedd délután is újabb túlélőket találtak Törökországban a mentés kilencedik napján.
Az NTV török hírtelevízió összefoglalója szerint Hatay tartomány Antakya körzetében a mentési munkálatok 209. órájában egy apát és lányát hozták fel az egységek a romok alól. A 207. órában Adiyaman tartományban egy 45 éves férfit, valamint egy 12 éves lányt emeltek ki a törmelékek közül. A 206. órában egy 35 éves nőt mentettek ki Kahramanmaras tartomány Onikisubat körzetében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
