Hírek
2020. Január 06. 07:44, hétfő |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Trump szankciókkal fenyegette meg Irakot, ha az távozásra szólítja fel az amerikai katonákat
Szankciókkal fenyegette meg Irakot Donald Trump amerikai elnök, ha Bagdad távozásra szólítja fel az amerikai csapatokat.
Trump az elnöki külön gépen, Floridából Washingtonba visszautazóban újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy több milliárd dolláros számlát nyújt be az arab országnak, ha az amerikai katonákat a vasárnap elfogadott parlamenti határozat értelmében kötelezik az ország elhagyására.
A bagdadi parlament – a síita képviselők támogatásával – nem kötelező érvényű határozatot fogadott el arról, hogy valamennyi külföldi katonának távoznia kell az országból. A határozat felszólítja Ádil Abdel Mahdi ügyvezető kormányfőt, hogy vonja vissza az amerikai katonák behívására és ott tartózkodására vonatkozó kormányzati döntést.
Irak azt követően kérte az Egyesült Államok katonai segítségét, hogy 2014-ben az ország mintegy kétharmadát elfoglalták az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet terroristái.
Az iraki politikusokat azonban – beleértve a kormányfőt is – felháborította az Egyesült Államok által péntekre virradóra Bagdadban végrehajtott célzott támadás, amelyben megölték Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét, és Abu Mahdi al-Muhandiszt, az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, több milíciát tömörítő iraki ernyőszervezet irányítóját. Az amerikai csapatkivonást szorgalmazó parlamenti határozatot az iraki kormányfő is támogatta.
Donald Trump kijelentette: Washington anélkül nem távozik Irakból, hogy ne téríttetné meg az amerikai haderő ottani költségeit.
„Iraki légitámaszpontunk különlegesen költséges. Dollár milliárdokba került felépíteni, és nem vonulunk ki, hacsak nem fizetik ki ennek a költségeit” – jelentette ki. Hozzáfűzte: ha nem sikerül „békésen távozni”, akkor Iraknak olyan szankciókkal kell szembenéznie, „amilyeneket korábban soha nem láttak".
Trump ismét elmondta, hogy Washington kész Iránnak akár a kulturális létesítményeire is csapást mérni. „Ők meggyilkoltatták az embereinket, megkínoztattak és megcsonkíttattak amerikaiakat, de nekünk ne legyen szabad bántani kulturális örökségük helyszíneit... Ez így nem igazságos” – mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 14. 07:31, péntek | Külföld
Ukrán miniszterelnök: a korrupciós botrány miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában
Az energetikai szektorban leleplezett korrupciós ügy miatt minden állami vállalatot ellenőriznek Ukrajnában - jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök csütörtökön a Telegramon.
2025. November 13. 07:27, csütörtök | Külföld
Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld
Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -
2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját
Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.
