Hírek
2020. November 05. 18:10, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Ügyfeleit évekig becsapó ügyvédet fogott el a rendőrség
Elfogott a rendőrség egy budapesti ügyvédet, aki ügyfeleit éveken keresztül becsapva több mint félmilliárd forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
A rendőrség honlapján azt írták: egy fővárosi vállalkozás 200 millió forintot utalt a 49 éves férfinak, aki üzleti lehetőségeket, piackutatást és pénzügyi közvetítőtevékenységet ígért cserébe, de semmit sem teljesített.
A feljelentés után a nyomozók még kilenc embert azonosítottak, akiktől a gyanúsított 2015 és 2019 között befektetési konstrukciók ígéretével csalt ki nagyobb összegeket. Volt olyan sértett is, akitől ügyvédi letétbe vett át több mint 51 millió forintot, amellyel azóta sem számolt el hiánytalanul.
A nyomozók a férfit Budapesten, az I. kerületben fogták el vasárnap, és lefoglaltak mintegy 700 ezer forint készpénzt, informatikai eszközöket, a bűncselekményekkel összefüggő dokumentumokat és több motorkerékpárt.
A rendőrség a férfit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás és ügyvédi visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd őrizetbe vette. A bíróság szerdán elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 20. 13:00, szerda | Belföld
Vitézy Dávid: a MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Május 20. 11:00, szerda | Belföld
Kegyelmi ügy - Répássy Róbert: szabályos, de nem szokásos eljárásban történt a miniszteri ellenjegyzés
2026. Május 20. 10:00, szerda | Belföld
Lannert Judit: mától egy új, 21. századi tanuló társadalom kialakításán dolgozunk
2026. Május 20. 07:03, szerda | Belföld
Magyar Péter: visszakerültek megérdemelt helyükre a magyar-lengyel kapcsolatok
Magyar Péter örül, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre.
