Városlista
2025. november 14, péntek - Aliz

Hírek

2011. Október 28. 14:29, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Vádat emeltek a „számlagyár” ellen

Vádat emeltek a „számlagyár” ellen

Bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hét ember ellen – közölte Soós Mihály ügyész csütörtökön.

A vádirat szerint a bűnszervezet hat fiktív gazdasági társaságot hozott létre. A bűnszervezet irányítója a semmilyen gazdasági tevékenységet nem végző társaságok nevében számlákat bocsátott ki. A megrendelők a számlákat beállították a könyvelésükbe, és ennek alapján kevesebb áfát fizettek be a központi költségvetésbe, illetve jogtalanul igényeltek vissza áfát, ez utóbbi összege meghaladta a 400 millió forintot. A megrendelők többsége Bács-Kiskun megyei volt, a kapott számlák összegének meghatározott százalékát fizették a „számlagyárnak”. A vádhatóság a bűnszervezetet alkotó embereken kívül további 25 személy ellen emelt vádat.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az ügy hetedrendű vádlottja jelenleg is polgármesteri tisztséget tölt be, ő megrendeléseket továbbított a fiktív társaságoknak, amiért jutalékot számított fel. Az ügyészség csak annyit árult el a vádlott személyével kapcsolatban, hogy országos ismertségű vállalkozó, aki egy Pest megyei település polgármestere. Az MTI megerősített információi szerint a per hetedrendű vádlottja Gyenes Levente Zoltán, Gyömrő polgármestere, akit a Gyömrő 2000 Kör jelöltjeként választottak meg 2010-ben a Pest megyei település polgármesterének.

Az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága elődjének feljelentése alapján indult 2009-ben. A nyomozást a Kecskeméti Városi Ügyészség felügyelete mellett folytatták le, majd a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emelt vádat. A két fő vádpont: adócsalás, valamint az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette, melynek büntetési tétele 2-től 16 évig terjedhet. Jelenleg a vádlottak szabadlábon vannak.

Az MTI keresi az ügyben Gyenes Levente Zoltánt.

MTI

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.